Pozitivitás

Igyekszem a pozitivitást megőrizni, melyet kifejlesztettünk a lányokkal a héten. Most épp kint ülök a lounge-ban, de lelkem szárnyra kél, s mintegy kísértetként járja be (nem Európát), hanem a múlt hol izgalmasabb, hol kissé szürkébb eseményeit.

Igazán kényelmes egy hosszú fotelon fekve gépelni, de éjjel 1kor ez egészen megszokott ez itt a korábban Meghalató Intézetnek nevezett Kollégiumban.

Amióta pozitívabban állunk hozzá, tényleg kedvesebbek, nyitottabbak az emberek (még a mongolok is). Ez nagy szó, but it proved. Most tényleg vicces visszaemlékezni arra, hogy mennyire lehúzhatja az embert, ha csak a borús oldalát nézi az életnek. Csak ajánlani tudom mindenkinek, próbálja ki (ha gondolja, írja meg)!

Az elmúlt héten igazából ugyanaz történt, mint az előzőn, mégis sokkal jobban éreztem magam (s szerintem a lányok is, meg emiatt a környezetünk).

Az iskolában még mindig a mandzsu a legjobb óra, de a többire is azért bejárunk néha. Egy érdekes esemény történt az elmúlt klasszikus mongol órán: a tanár picsarészeg volt. It was kinda fun, mert pl. 10 percig nézte a füzetünket és utána a vállunkat veregette meg (sokáig). A „kukacírás” betűi lassan egyre nagyobbá váltak, míg a végén már nem is tudta, hogy mit ír fel (?). Volt olyan, hogy majdnem leesett a nadrágja, de legjobb az volt, amikor megkért egy gyereket, hogy ölelje meg, és a fiú nem engedte el vagy 2 percig. A hangulat jó volt, még a mongolok is nevettek, s a kötelezően HTC, vagy legalább iphone3 telefonnal videóra vették egymást, meg a tanárt. Néha majdnem fejbe is vágott néhány diákot, de a végén magát ütögette, eztán meg valami verset/ráolvasást kezdett el mondani, hangosan és hadarva.

Volt a héten buli is, mert invitációt kaptunk egy inside, dancing partyra ahol olcsó a sör. Ehhez képest a helyi vidámparkot próbálták (?) átalakítani egy egzotikus halloween party-vá, több-kevesebb sikerrel. Majd meg fagytunk, mire a „szervező”, aki gyerek-hostessként dolgozik a Parkban-így hívják a helyi amusement parkot. Egy zsúros teremben fejeződött be a fergeteges buli, mindenki megivott egy 0.33as sört, amiket egymással lehetett kinyitni (!). Tehát tulajdonképpen semmi sem történt azon kívül, hogy beleraktam egy véletlenül megtalált gumipókot egy ártatlan ázsiai kislány kapucnijába. A „bulin” mindenki visongott és láthatóan nagyon jól érzeték magukat, a halloween lényege az ijesztgetés, de nem hinném, hogy különösképpen történne valami az értelmetlen sminkmaszlagon és ordítozáson kívül. A legjobb, hogy leginkább a lányok ijesztegették a fiúkat-leginkább hangjukkal érhették el a hatást (az elején azt hittük, hogy a fiúk valami nagyon csúnya dolgot csinálnak, pl. happy halloween-t dadognak a kis egérfülekbe). Hazaérve volt egy kemény russian party, ahol dance és pia is volt. Nagyban partyarc voltam, főleg mivel egész este az egyik ételmérgezést kapott orosz lányt kezeltem (aki 10X hányt). Még az orvosis kijött. A halloween party tehát megvolt.

Most arról megy a vita, hogy vajon milyen party legyen, hiszen nem lehet csak úgy lemenni a 2. emeletre, ahol a vietnámiak valami születésnapot ünnepelnek. Meg elvileg majd elmegyünk a Hollywood-pubba, ami a konditerem, fodrászat, étterem, billiárd- és szépségszalon mellet a leginkább Michelin-baba kinézetű, ám annál kedvesebb (valószínűleg) maffiózó bácsi kezében van.

Volt megint pörköltevészet meg borivászat Katáéknál. Nagyon finoman sikerült, kicsit oda is égett-de nincs is jobb egy ilyen jól odapirított magyar ételnél. Kitörültük a känyérrel  a lábost, utánna pedig meghúzták a csikóbőrös kulacsot. A desszert most nem méteres kalács, hanem szilvás- illetve lekváros gombocz’ vót. Nagyon jól sikerült, ajánlani tudom mindenkinek.

Tipp a pozitív gondolkodáshoz:

Mivel nem tudod megváltoztatni a körülményeket, ezért a hozzáállásodat formáld át. Így máshogyan reagálsz az eseményekre, s amik eddig esetleg (mondjuk ki: valószínűleg) zavartak, egészen más megvilágításba kerülnek. Ekkor kezd el megszűnni a feszültség közted és az események között. S ez a feszültség volt az, ami ott tartotta életedben a nem kívánatos tényezőt/személyt/eseményt. Ezután tud csak eljönni a boldogság, mivel már nem tartod rendszeredben a feszültséget, ami tulajdonképpen megállította az élet folyását-melyet akár játéknak is hívhatnánk.

jó éjszakát kíván:

Veres Balázs

(Veres Pál: Beszélnünk kell rolla* című könyve után szabadon)

 

u.i.: ugye megnéztétek a videót????

Új hét

Újra kedvet kaptam egy kis bejegyzéshez, így ismét hallhatjátok a legfrissebb híreket a nagy Mongóliából. Folyamatosan zajlik az élet, most valahogy kiegyenlítődnek a dolgok. A legnehezebb rendet teremteni ebben az összevisszaságban, mert amellett, hogy unatkozunk, mindig történik valami, amin nevetünk vagy valamilyen egyéb említésre méltó dolog.

Ma például Katáéknál voltunk, ahol finom marhapörköltet ettünk és a lányok csináltak méteres kalácsot is. Nagyon jó volt érezni az otthoni ízeket, hamarosan már az otthoni közegben szeretném enni pl. a hortobágyi palacsintát.

Vártunk  egy mongol párt is (a férfinak felesége van Amerikában, meg gyerekei, de itt összejött a régi szerelmével),  csupán 3 órát késtek… legalább mi addig megnézhettük a boros- és vodkásüveg alját. Amikor megérkezett a páratlan páros, akkor előtűnt az 5 literes kumiszos kanna is, így a buli folytatódott. Később (vagy előbb) megérkezett Kata egyik tanítványa, az Ajuka is, aki kért a pörköltből, de nem ette meg. Tudnám, hogy akkor miért kérte belőle….

A kellemes vacsora alatt, mely kb. délután 4-10ig tartott, újabb elemeit ismerhettük meg  a hagyományos mongol szellemi kultúrának. Így például a mongoloktól tanult Mantó nevű játékról kiderült, hogy szar és olyan nincs is (?!), illetve a 3 alap mongol „játék” is bemutatásra került.

Elsőként vegyük azt, amikor 2 ember játszik és az egyik egy versikét mond a 10 számról (kb: 1, megérett a meggy), a másiknak meg be kell mutatnia a kiegészítő számot….)

Következzen a kő-papír-olló szerűség, amikor az 5 ujj közül kell egyet bemutatni és a hüvelyktől lefelé haladva mindig üti az eggyel alatta levőt; a kisujj pedig a hüvelykujjat. Még ez a legértelmesebb…

A harmadik igazi party-game: a jurtában két oldalra ülnek az emberek és 2 bírót választanak, szigorúan az ő engedélyükkel lehet elhagyni a jurtát. A sok kumisztól (akár több mint 5 liter fejenként) ugyanis nő a vizelési inger és nem ritka a hányás sem. Állítólag ebben az időszakban (nyáron) vannak napok, amikor csak kumiszt isznak, mert az annyira tápláló.  A játék lényege természetesen a szívatás, mert hát azért se engedik ki az embereket, akiknek esetleg dolguk lenne. Így pl. az a menő, aki ki tud hányni sugárban a jurtából… hát nem jó?

Aztán persze beszélgettünk még mindenféléről, mi is tanítottunk nekik magyar játékokat (amit én sem ismertem).

Aztán még néhány dolog a mesés Ázsiából:

Itt a kukásautó zenél – de csak akkor, amikor megy (ennek van egy feldolgozott rap változata is, ami nagyon népszerű a konditeremben).

A bulin volt, aki egyedül sakkozott, míg mások arról beszélgettek, hogy a vidéki emberek mennyire konzervatívak….. Party-people!

Mentünk a busszal, erre egyszer csak megáll és egy ember felváltja a sofőrt  - de ugyanúgy néz ki… ezen egy órát röhögtünk. J

A Nomin üzletlánc a cégvezető barátjának 3 évesen meghalt kislányáról kapta a nevét…  maga a szó e kék egyik sötét árnyalatát jelenti. De az egyik buliban bemutatkozott egy belső-mongol csaj: hi, my name is Nomin…. ez nagy kedvencünk

Az igent (tiim) úgy ejtik, hogy visszaszívják a levegőt és ez hangot ad ki…ezt rövidítjük mi a híres közösségi oldalon THH-nak. Ootthon ezt meg fogom mutatni nektek, nagyon mulatságos.

 A gyerekek a hóban görkorcsolyáznak.

Most feljött  a harmadikról két kalmük lány a lounge-ba (éjjel 1 van), akik oroszul beszélgetnek és a körmüket festik….. neeeee, nem bírom úgy vannak kifestve, mint a transzvesztiták… miért van az, hogyha oroszul beszélnek a közelemben, megfájdul a fejem??

 

Nyugi, Balázs, neked jó itt. Voltunk még a Dzanabazar múzeumben, ahol a mongol buddhista egyház feje, Öndör Gegen Dzanabazar műalkotásait mutatták be, a későbbi inkarnációk említésre méltó műalkotásaival együtt. Nagyon szép volt, sok thangka és szobor volt, meditáltam is egy óriás Kálacsakra „épület” előtt. Ja és az flash volt, amikor a kezemet rátettem a Dzanabazar kézlenyomatára… mintha kaptam volna valamit.

A Nemzeti Múzeum viszont elég gáz, nem ajánlom senkinek. Alig van valami érdekes, lehet fényképezőjegyet venni, de sehol sem lehet fényképezni… majdnem leszakadt alattunk a padló, és kb. egy hm órán éreztük magunkat…Mongólia.

Akarunk téli ruhát venni, de nem árulnak… pedig október van és esik a hó. (és Anya még mindig nem híztam meg, hanem a ruha sok rajtam). Szeretnénk még vidékre menni, de ilyen felszerelésben életveszély lenne.

 az egyik szobába bement valaki és olyan hangon beszél, mintha az Evangéliumot olvasná fel... ja nem ez a japán aki magában beszél a folyasó végén, biztos tanul...

most meg leöntötte magát az egyik lány  a körömlakkal… na sztem inkább jóéccakát

 

u.i.: aki még nem látta, nézze meg a gyermeteg mongolokat http://www.youtube.com/watch?v=MnUnQfYhWZc&feature=player_embedded  xaxa

Esettanulmány

Ha nem írok, az nem azért van, mert lustálkoskodom, hanem mert nincs semmi említésre méltó dolog itt a mesés Ázsiában. A napok gyorsan eltelnek, különösebb esemény nélkül. Jól érzem magam, bár a haszontalanságot meg kell szokni. Otthon 10X ennyi dolgot csináltam, mint itt. Mivel most ez az otthonom, ezt kell megszokni.  Kicsit hasonlít az arab világban tapasztaltakhoz: henyélés, „majd holnap”-felfogás és lazaság. A különbség annyi, hogy itt nincs sem meleg, sem tenger és a vízipipa is nagyon drága.

Nagyon jó lehetőség viszont arra, hogy fejlesszem főzőtudományomat, és az önállóság felé vezető rögös úton még előbbre jussak. Nincs mosógép, így mindig kézzel kell mosnom. Pont most égett ki a vízforraló, így most nem tudom hogy érdemes –e újat venni, ha ilyen szarok. Kulcsom még mindig nincs, mert az előző, frissen készített is beletört a zárba. Az érétkeimet így is házi őrizetbe tudom adni a lányokhoz, illetve a gépemet be tudom zárni szobában lévő kínai páncélszekrénybe (?!). Ha valaki kijön hozzám a meglopható zsákmány értékének konzekvens felmérése végett, azt szívesen látom - együtt ehetünk egy kis főtt juhfarkat (ami gyakorlatilag 100% főtt zsír) és megnézhetjük a Szühebátor teret.

Az ágyam még mindig olyan kemény, mint a kő - de ahogy az egyik orosz mondta, nekem úgy is mindegy, mert látta hogy jógázom (amikor leborultam a lounge-ban). A padló most egész tiszta és a fűtés is megy rendesen. A száraz levegő miatt azonban állandóan kapar a torkom, szellőztetni meg ugyebár nem lehet sokáig a mínuszok miatt. Csak azt tudnám, hogy mitől égett szagú a kezem már megint???

Vannak itt csodák és mindennaPI CSAlódások is. Tegnap egy közös bowling estet akartam szervezni a kollégium részére, de egyrészt nagyon messze van a place, másrészt pedig nagyon drága. Így majd hétköznap megyünk, kihagyva a felhőtlenül érdekes órák valamelyikét. Erről egy külön tanulmányt lehetne írni:

Á propos, Kedves Dorottya, illetve Alexandra, hogy állnak a szakdolgozat témával? Szerintem ez megfelelő lenne az önök számára, kérem írják meg. Köszönöm, szép napot! (ja és megtalálták a jurta mindig nyitott tetejét??)

Van HSU (hil sindzslih odirtgal), azaz Bevezetés a nyelvtudományba óránk (szerinted???),  Aman Dzohiol (szóbeli hagyomány, magtaal-ak, baatarlag-ok, meg kb. ilyen HM tünemények….), Mongol történelem, Klasszikus mongol nyelv és kis kedvencem, a mandzsu nyelv. Az igazat megvallva, otthon a felcsillanó kreditek miatt kezdtem el ezt a holt nyelvet tanulni. Később egyre jobban tetszett, nem mintha olyan sokat tudnék a nyelvtanáról, de valami miatt magával ragadott és most is motivál (bár sztem kicsit béna vagyok hozzá).

Mivel csak mongolokkal vagyunk együtt, ezért elég speciális oktatást kapunk, ami egyrészt jó, mert közel ülünk a tűzhöz (csak mi 3an meg Aki, egy japán van az 1B-ben), másrészt sajátos elemeit mutatja meg a mongol felsőoktatásnak. Az még csak hagyján, amikor kisütik, hogy a klasszikus mongolnak 1492 betűje van (?!), de már 80 perce az abc-ről beszélt a tanár, amikor egy kedves kis vadalma megkérdezte: Bagsh aaaa, tsagaan tolgoi yu we? (mi az az abc?).

Ha már megemlítettem a vadalmát, akkor a legújabb antropológiai értekezésünket is megosztom: a mongolok sajátos fejlődésen mennek keresztül, egészen úgy, mint anno a világhírű rajzfilm lényei, a Pokémonok.

 

 

Majom	Majom	Piranha
Mongúz	Garuda	Országos desznyó	„Bdmdordzs”	Nacagdordzs
Vadalma	Vadalma

 

A dolog lényege, hogy többféle mongol van: fehér, sárga, barna bőrű. A sötét bőrű a vadalma, mert mindnek kis pirospozsgása arca van. A Mongúz pedig arra vonatkozik, hogy a többi színnek mind rágcsáló feje van. Utána megerősödnek, és Garuda-madárrá változnak át, majd két fejlődési irány lehetséges: vagy elhíznak és zsírdesznyók lesznek, vagy tovább erősödnek és piranha fejük lesz. Utána, mire megöregszenek, kedves öregemberré változnak. Az utolsó fázis, a Nacagdordzs a híres mongol D. Nacagdordzsról kapta nevét, nagyon ritka példány a Pokéworldben, különleges támadása a Minii eej (Anyám-című verse). Számomra a piranha a legellenszenvesebb.

 Komikusak a mongol emberek. Az ambivalencia két egymástól egészen távol eső pólusát tudhatják magukának: naivak és gyermetegek, viszont úgy kell velük beszélni, mint a cigányokkal. Elmaradott egy népség, de mink azé’ nagyon szeressük őtetet.

 

 

Csak azt mondja meg valaki, hogy miért van egyre erősebb égett szag???

 

A börtön ablakábaaa, soha nem süüt be a nap……

Úgy irigyellek benneteket...!!! kkk

Gondoltam, összegyűjtök néhány érdekességet, hogy még  átfogóbb képet tudjak adni a helyi viszonyokról. Október egyre jobban méltó a kultúrhónap elnevezésre. Koncertekre, múzeumba járunk (ha beengednek), s a vidéki kalandozásokból egy időre feltöltekeztünk… bár a jurtában fagyoskodni igazi élvezet lehet a lelkes, kalandszívű európai utazóknak (akik azért jöttek ide, mert nem érezték otthon jól magukat).

Itt nem divat köszönni. Sem üdvözléskor, sem elköszönéskor. Aki szenbenózik, vagy esetleg bajrlát, bajrtét mond, azt nemhogy kinevetik, de az esetek többségében még át is akarják vágni. Ez egy ilyen kultúra. Akkor kedvesek veled, ha kimutatod az erődet és parancsolsz. Boltban: „Azt és most add ide. Oké.)

Vidéken a lovakat két pányva közé feszített kötélre kötik fel. Az nem jut eszükbe, hogy oda a ruhát is fel lehet akasztani száradni. Így a frissen mosott lepedő a tehénszaros fűben szárad meg.

A jurtaszállás teteje félig mindig nyitva van, bármilyen hideg is van, és nem lehet becsukni.  Aki most arra gondol, hogy „de be lehet gyújtani a tűzhelyet”, annak javaslom, hogy nézze át a gimis fizika tankönyv hőtan fejezetét.  De olyan jó vidéken lenni!

A nyugatiak oda vannak ezért az országért. Itt olyan szabad vagyok, a városból már annyira elegem volt..  és rajongva mesélik, hogy when you live in a ger. A ger, kiejtés szerint gir a jurta mongol neve. Angolul yurt. Vagy gir, vagy yurt.  DE NEM GÖR!!

Sikk a mobil, mindenkinek legalább 3 van belőle. Ebből egy szigorúan iphone 4 (legalább), vidéken éppúgy, mint UB-ban.

Smsben, ha nevetnek, akkor a férfiak szigorúan mély hangrendű h-t, a nők magasat írnak. xaxa, xxx – kkk, hehe

Mindig felveszik a telefont (moziban, színházban egyaránt), és orrhangon mondják bele, hogy bennó?

Mindig meg kell kérdezni smsben, hogy yu bna da, azaz mi újság.

Minden külföldi orosz, de tud angolul is, mert külföldi. De orosz. Ha megmondod, honnan jöttél, utána megkérdezik, hogy de melyik országból? Következő kérdés: te akkor orosz vagy, ugye? a következő: de beszélsz oroszul? NEM.

Egyszer nem mentem be mandzsu órára, mert beteg voltam. Dóritól megkérdezték: a férjed hol van? Miért kell azt gondolni, hogy azért mert egymás mellett ülünk, házastársak vagyunk? Ők is egymás mellett ülnek.. Európai férfi + európai nő = 1 pár

Mindenki turházik, kézzel fújja ki az orrát, vagy egyszerűen csak szipog (megállás nélkül). De bármit, ha odaadsz, azt jobb kézzel kell, miközben a csuklódat megtámasztod a bal kezeddel.

(Ez kb : 8-kerben lakó’, de a Bó’dogasszony lábát megcsókolod, amikó´a templonyba mész.)

Nem szabad, hogy beleérjen a hüvelykujjad a csésze peremére, amikor fogod. Ehhez képest a legtöbb emberé beleér (de azért rólunk feltételezik, hogy nem ismerjük a kultúrájukat)

Mindenki bámul, de ha megszólítod (ő nem mer), akkor nevet, vagy nem válaszol. És tovább néz. Fél órás beszélgetés után szokták megkérdezni, hogy de akkor most mi tudunk mongolul??

Nem ismerik a felmosót, csak két egymásra derékszögű lécre vetik rá a rongyot.

A kulturális különbségek néha felzaklatják az embert. Ez a mesés Ázsia. Amiket leírtam, azok napi szinten élő anomáliák, ezeket add össze!

Angoltanítás

Már megint vidék. Néha olyan unalmas leírni a múltat…. Valami olyasmi kéne, mint a merengő a hp-ben…

Úgy volt, hogy majd szólnak, hogy mikor indulunk. Ehhez képest megjelent délután 3kor a láma, hogy akkor mehetünk. Este 11re értünk le, 320 km aszfalt, 60 km földút.

A meghirdetett angoltanítás várakozáson felül sikerült. We was told that ”az is normális, ha alig jönnek el, a végén meg általában lemaradoznak az emberek”. Ehhez képest átlag napi 3 órát tanítottunk (én 4et, mert az orvosok külön voltak). És egyre többen lettek.

A lámával kocsival mentünk le szülőföldjére, Büreghangayba. Ő vezetett és a kocsi üléseire fehér csipketerítőt machináltak a kedves rokonok- csak hogy meg legyen a rang, kérem szépen.

Útközben megálltunk enni, és a tendencia csak növekedett: körülbelül úgy éreztük magunkat az egy hét alatt, mint az kezdő hízók az ólban. Minden nap 3-4 szeri étkezés+desszert (süti). Ez nagyon szép gesztus, csak azt nem vették figyelembe, hogy a szinte semmit sem mozogtunk. De hát kívülről csak annyi látszik, hogy fáradnak a tanárok…

Az 5,7,8,9-es osztályokat kaptuk meg, mert nincsenek hatodikosok. Hogy miért nem, az kérdezze meg az igazgatónőt és gondolkozzon el az előző bejegyzéseken (a „nektek milyen jó, hogy itt vagytok Ázsiában, tessék megbecsülni!”+ bájvigyor).

Alapvetően jól éreztük magunkat, csak az alapvető kettősségeken akadtunk fel. Mindenki kedves, de amint egyedül vagyunk vele, máris megváltozik minden. Nem tudom, feltűnt-e az embereknek, hogy egy angolul nem beszélő lámával éltünk együtt egy hétig-de azért mi nem beszélünk mongolul. Azt megértem, hogy esetleg még nem láttak fehér embert, vagy ha láttak, az is orosz volt. Még azt is, hogy egyszerűen hihetetlen számukra, hogy a saját nyelvükön szólunk hozzájuk. De az már nem elfogadható, hogy emiatt nem szolgálnak ki és hülyének néznek. Nem baj, más eszközök is vannak, például az erőfitogtatás. Sajnos Ázsiában ez szokás, nem egózás (az otthoniak, akik ismernek, tudják, hogy nem szeretek köcsög lenni, és kedves vagyok, de itt „szokás” a fölény. Nekem sem tetszett, de ez van. Ez nem a Bamby.)

Szépen haladtak a gyerekek, mivel egy nap 2 angol órájuk is volt. A hét végén vizsgát tartottam, melyen nagyon szépen szerepeltek. Mindenki tudott átlag 6 mondatot mondani önmagáról, és az írásbeli kérdéseket is jól megválaszolták. A 3 legügyesebb tanuló Snickers csokit, a többiek linzer-féle mongol süteményt kaptak.

Szakmai rész:

Az oktatási módszerek elavultak és visszatartják a gyerekek fejlődését. A nyelvóra leginkább egy biológiaórához hasonlít. Interaktív módszereket használtam, rajzolós, illetve szerepjátékokat, legtöbbször csapatmunkában, s ez nagyon megtetszett mind a gyerekeknek, mind a tanárnak. Javasoltam, hogy kicsit változtassanak a módszereken. Akkor van értelme a tanításnak, ha a tanulók megszeretik az adott tárgyat. Motiváció és jutalmazás!

Alkalmazkodni először a tanárnak kell - csak így várhatja el a megfelelő órai aktivitást, érdeklődést. Sokkal jobban odafigyeltek a gyerekek a Justin Bieber, Selena Gomez, Baagi & NoName énekesekre, mint a londoni látnivalókra. Amikor pedig a félelmetes állatokat vettük, valahogy jobban bement, mint az „Én iskolám”. Közben észre sem vették, hogy megtanulták az „I like/ don’t like” szerkezeteket, illetve használhatták az újonnan megtanult mellékneveket.)

Néhány példa:

 I like cat because it is sad.

I don’t like Justin Beaber because gay.

My favourite subject is Maths because it is interesting and crazy.

Másik alapvető probléma az osztályközösség. Mivel egy járási iskoláról beszélünk, mindenki ismer mindenkit, és a hatalmi rendszer alkotja az osztályközösség alapját (másutt is így van ez, csak nem érződik ilyen élesen). Volt néhány gyerek, aki nagyon tehetséges volt, azonban félt kiállni mások elé. Velem viszont jól elbeszélgetett - angolul. Az osztályba járt egy fogyatékos gyerek is, komolyan mondom ő volt az egyik legjobb.

Külön kihívás volt a felnőtt oktatás, mivel nagyon eltérő szinten lévő „tanulókat” kellet összehangolni. A haladó csoportot az angoltanárnő, és két egész jól beszélő iskolai (alkalmazott menedzser alkotta). Az orvosok csoport pedig a helyi kórház dolgozóiból állt, mondanom sem kell ez volt a legdurvább csoport. Amikor boltos szituációs játék volt, nem értették, hogy miért akarom mindenáron megvenni a vizet. „ Nem, nem, külföldinek nem adjuk el…” Az nem esett le nekik, hogy nem a valóság eljátszása, hanem a nyelvi készség fejlesztése a cél. A cigány vért nem kell tovább magyaráznom… aki nem érti, hogy mire célzok (immár többedjére), az kérdezze meg id. Szígyártó Györgyöt.

Lovagoltam is, életem második lovaglása az volt, hogy lóra pattanás után közölték, hogy tereljem haza kecskéket (kb. 200 db). A mongol nyereg nagyon speciális felépítésű: szinte lehetetlen leesni róla, viszont a férfiember ajándékát könnyen veszélybe sodorhatja. Később már jó hosszan tudtam megülni azt a bizonyos nyerget, mert a láma addig szertartást végzett a jurtában a család számára.

Egy szakrális helyre is elmentünk, ahol fejemmel megérinthettem a Bódhiszattva-fát (volt az kb 3 perc is). Nagyon jó érzés volt, közben pedig a sámán közel jött és a farkas hangját hallatta. Mintha valamit kaptam volna ott.

Kumiszivás dögivel, a végén még hiányozni fog otthon.. Az egész kirándulást a láma fizette (mondjuk mi dolgoztunk), de a végén, miután leborultam a kis kolostorban, 50 $-t raktam a katába.

That’s so far.

Tereldzs

Az amarbajaszgalanti kaland után Tereldzs következett. Először úgy volt, hogy a Hövszgöl-tóhoz megyünk, ami az ország ÉNy-i csücskében van (és nagyon nagy szám), de mivel épp nem ment jármű aznap, így sajnos le kellett tennünk erről.  Jelen úti célunk a „közel van UB-hoz és nagyon szép” típusú hely. Ahhoz képest 6 órába telt, mire odaértünk busszal.  Csak a buszmegállóban 1,5 órát vártunk: én a koreai írást igyekeztem bemagolni, Dóri és az afgán srác, aki velünk jött, pedig egy alkesz bácsival enyelgett (hogy milyen fontos a szeretet). Kissé nevetséges, hogy egyesek mennyire nem tudnak angolul, de ha mi mongolul beszélünk, akkor meg kiröhögnek. Ez azért érthetetlen számomra, mert pl. a múltkor  5 órán keresztül beszélgettem egy lámával a Kálacsakráról és a világ dolgairól – mongolul.

Na mindegy, itt még nagy dolog a fehér ember, ha nyugati, akkor orosz -  de tud angolul, mert nyugatról jött (így gondolkoznak ŐK). Welcome to Barbaristan!

A busz egyre tömöttebb lett, én a hálózsákomon és egy fél női seggen ültem – a motoron. Csak amikor leszálltam, vettem észre, hogy a telerágózott felület megolvadt, így tiszta rágó lett a hálózsákom. Közben Dórit teleköpködte fenyőmaggal egy kedves bácsi, és össze-vissza nyomorogtunk. Már megint hallani vélem a kedves full-extrás körülmények közt élő nyugati ismerősök/rokonok gondolatait: jajjj, de ez Ázsia, ehhez hozzá kell szokni, ez milyen nagyszerű és érdekes…. erről mindig az angol kisasszonyok romantikus enyelgése jut eszembe, akik tövig nyalt fenékkel, tejben vajban fürösztve álmodoznak a Nagy Kalandról, meg mindenféle izgalmakról (amit regényekből olvastak össze), mert hülyére unják magukat.

A buszmegállók nem egyértelmű helyeken vannak „kiépítve”, így ez is gyakori problémaforrás. Egyszer csak felszállt egy „pár”, de a fiú leszaladt a hátizsákjáért, a busz meg elindult. Legalább egy jót röhögtünk, hogy a busz után fut az istenadta – de végül szerencsésen utolérte.

Tereldzs környékén anno dinoszaurusz maradványokat fedeztek fel, így most az egész hely tele van rakva ízléstelen műanyag utánzatokkal…. szerencsére a természet is kitett magáért:  gyönyörű kősziklák, szakadékok, teknős formájú kövek találhatók szanaszét a határban (a teknős itt valami perverzió lehet,mert egy következő kirándulás alkalmával is láttunk egy csomót).

Ahogy leszálltunk a buszról, feltűnt, hogy egy másik „araboid” kinézetű ember integet (velünk jött egy busszal, ő volt az afgán haverja. Bár azt nem értem, h ezt miért nem tudta mondani, h ő is jön. Nem baj, itt nem kell érteni semmit!

A jurtaszállás minden képzeletet felülmúlt, mivel volt rendes tűzhely és elegendő fa. Most itt nem dzsidzsig, hanem dond (közepes) imé (nagyi) járt a „szállodához”, mivel azonban ő jól ismerte az afgán srácokat, viszonylag jól ment a sorunk (az itt azt jelenti, hogy kaptunk néha forró vizet, meg esetleg vajas teát).

Amikor ráfeküdtem az ágyamra, beszakadt, így közelebb kerültem az Anyaföldhöz. Ha egyszer hazaérek, olyan ágyam lesz, hogy mindenki a csudájára jár majd!

Mai napig érthetetlen dolog számomra, hogy miért van nyitva a fél teteje a jurtának…. biztos fűteni kell az eget (ez amúgy az általam látogatott jurták mindegyikében így van – mongol logika).

Kirándultunk, fürödtünk a helyi folyóban. Kompromittáló képeket nem töltöttem fel, nehogy valaki félreértse. Itt self-made obó épült fel. Mindenféle állati csontokat, koponyát, faágakat hordtam össze, paradicsomot nyomtam rá és körüljártam 3X. Itt bárhol találni csontokat, mert sikk megenni egy egész birkát „szalonnasütés” címén. Ilyenkor általában egy-két liter vodka is elfogy. Az vicces lenne, ha néhány év múlva kiemelt szakrális hellyé válna a kis „poén-obó”.  Lovagoltunk is (először egy nagyon béna, muja lovat kaptam, de aztán cseréltem,így megszerettem ezt a korábban sznobnak titulált „sportot”). Ételeinket önnön magunk készítettük, egy nagy vájling volt az edény amit közvetlenül a tűz fölé rakva használtunk. Nagyon finom kajákat csináltunk (csirkemellből, krumpliból, hagymából, gombából és fűszerekből valami pörkölt-féleséget). A közeli patak vizében, iszappal mosogattunk. Este jurta diszkó, másnap pedig hazajöttünk mikro busszal, aztán „normál” busszal. A városon átjutni annyi idő, mint vidékről felérni az ’agglomerációba”. Süsü jó kirándulás volt, bár utána két napig rosszul voltam.

Amarbajaszgalant

Hanem a macska.

 Éjjeli hideglelésem közepette Szandi szötyörgésére lettem figyelmes, aztán amikor odavilágítottam, láttam, hogy egy vörös cica fekszik mellette, egészen bekuporodva a lábához. A kis drága még tüsszögött is, aztán mivel le lett rúgva az ágyról, így a jurta szentségéhez, a tűzhelyhez andalgott (mert amúgy hideg van, de nagyon). Csak néhány perc múlva vettük észre, hogy van még egy macska, gyönyörű szürke színű. Miután szexezni próbáltak, de a vörös eléggé inaktív volt, így aztán egymáshoz bújva a tűzhely vészesen villogó narancsszín lángjánál leltek nyugodalmat. (Ezek után felmerült bennünk a kérdés, hogy nem kéne-e a cirmosokat is felvenni az ennivaló jószágok közé).

Másnap vettük észre, hogy mindkét állat beteg, és ülve a földig lóg a ragacsos bő nyál a szájukból.

A kolostorbejáró program jól sikerült, néhány fényképet is készítettünk…

Maga az Amarbajaszgalant a 3. legnagyobb kolostor az országban, de eléggé elhagyatott. Néhány épület a restauráció jeleit mutatja, más még csak hírből sem ismeri. A szertartás is egy külön felépített csiriviri jurta épületben volt (mert itt ez a sikk, szigorúan gyereklámákkal). Eddig sem értettem a mongol logikát, de most aztán pláne nem: tiszta szutyok az egész kolostor, de azért a hegyre felhúzták a sztúpát, meg a Congkápa parkot…”a kolostor úgyis csak mutatósba megy” - aztán lehet, hogy ők jobban tudják.

Néhány kutya is velünk jött, és hűséges társak voltak az úton. Mintha körbevezettek volna minket a régi épületek között. Komolyan kezdem elhinni az ezós mesét, hogy reinkarnálódott lámák. Mindegy, mert a napi jócselekedet megvolt a sok simogatással (az egyik még meg is engedte, hogy megkezeljem).

Étkezésre a magunkkal (nem) hozott élelmiszerkészletünket használtuk fel, aztán 2 nap után úgy gondoltuk, hogy ideje menni. A kobold bácsi azonban nem volt már itt, a Dzsidzsig imé (a kis öregasszony) pedig nem tudott autót vezetni. Bárki máshoz odamentünk, rögtön az „á, mi aztán nem megyünk Jubiba).

Jubi (fonetikusan) = Ulánbátor (ezt add össze!)

Mivel jó a beszélőkénk, összehaverkodtunk egy holland párral, akik csak úgy idejöttek elverni a phD-s lóvét. Mert mekkora raj már Mongólia. 2 motorral jöttek le Jubiból, de azért megkérdezték, hogy van-e zuhany a jurtában. Ezaz, gratulálunk! J

Természetesen nincs. Most szeretném eloszlatni azokat a téveszméket, melyek könnyen felütik a fejüket egy egzotikus ország kapcsán:

NEM OLYAN VICCES ZUHANY, KÖZLEKEDÉS, MELEG ÉS NORMÁLIS ÉTEL NÉLKÜL ÁLLANDÓ BIZONYTALANSÁGBAN LENNI ÉS KÖZBEN AZT FIGYELNI, HOGY HOGY RÖHÖGNEK KI, MINT HÜLYE TURISTÁT. VOLT OLYAN, HOGY 10 PERCE BESZÉLEK VALAKIVEL MONGOLUL ÉS ERRE MEGKÉRDEZTE HOGY TUDOK-E A NYELVÉN. VILÁGOS??!!

ELRÖHERÉSZNI A BLOGON,MEG NYOMNI A LÁJKOT A” JAJDESZÉPTÁJ” FÉNYKÉPRE NEM AZT JELENTI, HOGY EGYÁLTALÁN FOGALMAD VAN RÓLA, HOGY MI A * VAN ITT!!!!

Undorító.

 

Este együtt iszogattunk új olasz barátainkkal a szomszéd jurtában, abban a reményben, hogy majd velük elmehetünk Ub-ba. Ők a Golden Gobi nevű szálloda vendégei voltak, és nem lehet csak úgy beülni a 9 személyes mikrobuszba, amikor 5-en ülnek benne! Bezzeg amikor UB-ban a fullra még benyomnak melléd 2 nagyit meg 1 gyereket, az más.

Mondtuk neki, hogy sok pénztől esik el, ha nem visz el. Így is, úgyis elmegy a fővárosba, nem mindegy, hogy hány embert visz el? fejenként 25000 az már vmi..erre a segéd (Cicgé) közölte, hogy lehet, hogy a vendégei lehet, hogy rossz néven vennék, ha mi is mennék. Csak hozzáteszem, hogy kb. ingyen fuvaroztak egy cseh lányt az olaszokkal együtt…

Meg hogy mi közös képet készítettünk az ő (Cicgé)„barátaival?? Úgy tűnik, jó barátságot lehet kötni anyagi alapokra építve.

A sofőr (Cogó) meg össze-vissza röhögcsélt, meg  hogy majd meglátja. A kis holdképe… Miután bement Dzsidzsig iméhez, még puhatolóztam Cicgénél, mire benyögte, hogy „he especially don’t like you” (angolt tanít amúgy a nő, és még meg is tud szólalni – a kettő nem mindig jár együtt). És persze a lányok rajtam kérték számon, hogy mi lesz már…

És akkor az engem senki nem szeret, mindent én csináljak, engem röhögnek ki, stb. ez meg is viselte a gyomromat, majdnem behánytam.

Végül elvittek minket elég jó áron, még ebédet is kaptunk, közben sok jó mongolságot tanultunk, nevetgéltünk, halat vettünk útközben (pedig gyerekek, Mongóliában nincs hal! hm1), és őszintén megmondva, élveztük az utat.

A pénz nem boldogít+nehéz a mongol nyelv. Miután az egyik olasz (mindkettőt ugyanúgy hívták), állandóan viccelődött a szuper Cogó+Cicgé párossal, néhány mongol kifejezést megtanítottak neki (a jobb oldal az olasz kiejtése):

Csi hoorhon sú dé = cikúrkesú (Jól nézel ki)

Szeehn szeehn ohnúd = szorin szárin oknút (itt szép lányok vannak)

Minii nir …= az én nevem (minii=my, nir=name; nagyon bonyolult…)

Simone, az olasz fél óra után ki tudta mondani hogy minii nir Simone.

2 perc múlva: Minii Simooonee!

Ez rosszabb,mint a világvége…