Tereldzs

Az amarbajaszgalanti kaland után Tereldzs következett. Először úgy volt, hogy a Hövszgöl-tóhoz megyünk, ami az ország ÉNy-i csücskében van (és nagyon nagy szám), de mivel épp nem ment jármű aznap, így sajnos le kellett tennünk erről.  Jelen úti célunk a „közel van UB-hoz és nagyon szép” típusú hely. Ahhoz képest 6 órába telt, mire odaértünk busszal.  Csak a buszmegállóban 1,5 órát vártunk: én a koreai írást igyekeztem bemagolni, Dóri és az afgán srác, aki velünk jött, pedig egy alkesz bácsival enyelgett (hogy milyen fontos a szeretet). Kissé nevetséges, hogy egyesek mennyire nem tudnak angolul, de ha mi mongolul beszélünk, akkor meg kiröhögnek. Ez azért érthetetlen számomra, mert pl. a múltkor  5 órán keresztül beszélgettem egy lámával a Kálacsakráról és a világ dolgairól – mongolul.

Na mindegy, itt még nagy dolog a fehér ember, ha nyugati, akkor orosz -  de tud angolul, mert nyugatról jött (így gondolkoznak ŐK). Welcome to Barbaristan!

A busz egyre tömöttebb lett, én a hálózsákomon és egy fél női seggen ültem – a motoron. Csak amikor leszálltam, vettem észre, hogy a telerágózott felület megolvadt, így tiszta rágó lett a hálózsákom. Közben Dórit teleköpködte fenyőmaggal egy kedves bácsi, és össze-vissza nyomorogtunk. Már megint hallani vélem a kedves full-extrás körülmények közt élő nyugati ismerősök/rokonok gondolatait: jajjj, de ez Ázsia, ehhez hozzá kell szokni, ez milyen nagyszerű és érdekes…. erről mindig az angol kisasszonyok romantikus enyelgése jut eszembe, akik tövig nyalt fenékkel, tejben vajban fürösztve álmodoznak a Nagy Kalandról, meg mindenféle izgalmakról (amit regényekből olvastak össze), mert hülyére unják magukat.

A buszmegállók nem egyértelmű helyeken vannak „kiépítve”, így ez is gyakori problémaforrás. Egyszer csak felszállt egy „pár”, de a fiú leszaladt a hátizsákjáért, a busz meg elindult. Legalább egy jót röhögtünk, hogy a busz után fut az istenadta – de végül szerencsésen utolérte.

Tereldzs környékén anno dinoszaurusz maradványokat fedeztek fel, így most az egész hely tele van rakva ízléstelen műanyag utánzatokkal…. szerencsére a természet is kitett magáért:  gyönyörű kősziklák, szakadékok, teknős formájú kövek találhatók szanaszét a határban (a teknős itt valami perverzió lehet,mert egy következő kirándulás alkalmával is láttunk egy csomót).

Ahogy leszálltunk a buszról, feltűnt, hogy egy másik „araboid” kinézetű ember integet (velünk jött egy busszal, ő volt az afgán haverja. Bár azt nem értem, h ezt miért nem tudta mondani, h ő is jön. Nem baj, itt nem kell érteni semmit!

A jurtaszállás minden képzeletet felülmúlt, mivel volt rendes tűzhely és elegendő fa. Most itt nem dzsidzsig, hanem dond (közepes) imé (nagyi) járt a „szállodához”, mivel azonban ő jól ismerte az afgán srácokat, viszonylag jól ment a sorunk (az itt azt jelenti, hogy kaptunk néha forró vizet, meg esetleg vajas teát).

Amikor ráfeküdtem az ágyamra, beszakadt, így közelebb kerültem az Anyaföldhöz. Ha egyszer hazaérek, olyan ágyam lesz, hogy mindenki a csudájára jár majd!

Mai napig érthetetlen dolog számomra, hogy miért van nyitva a fél teteje a jurtának…. biztos fűteni kell az eget (ez amúgy az általam látogatott jurták mindegyikében így van – mongol logika).

Kirándultunk, fürödtünk a helyi folyóban. Kompromittáló képeket nem töltöttem fel, nehogy valaki félreértse. Itt self-made obó épült fel. Mindenféle állati csontokat, koponyát, faágakat hordtam össze, paradicsomot nyomtam rá és körüljártam 3X. Itt bárhol találni csontokat, mert sikk megenni egy egész birkát „szalonnasütés” címén. Ilyenkor általában egy-két liter vodka is elfogy. Az vicces lenne, ha néhány év múlva kiemelt szakrális hellyé válna a kis „poén-obó”.  Lovagoltunk is (először egy nagyon béna, muja lovat kaptam, de aztán cseréltem,így megszerettem ezt a korábban sznobnak titulált „sportot”). Ételeinket önnön magunk készítettük, egy nagy vájling volt az edény amit közvetlenül a tűz fölé rakva használtunk. Nagyon finom kajákat csináltunk (csirkemellből, krumpliból, hagymából, gombából és fűszerekből valami pörkölt-féleséget). A közeli patak vizében, iszappal mosogattunk. Este jurta diszkó, másnap pedig hazajöttünk mikro busszal, aztán „normál” busszal. A városon átjutni annyi idő, mint vidékről felérni az ’agglomerációba”. Süsü jó kirándulás volt, bár utána két napig rosszul voltam.