Csak erős idegzetűeknek

Ma annyi új impulzus ért, hogy gondoltam, néhányat megosztok Veletek is, kedves olvasók. Ma az egyik frekventált pékségben, nevezetesen a Dzsurur (jelentése: zsúrdodoz) bakery-ben reggeliztünk. Utána orosz porleves következett otthon, a kollégiumban. Mint kiderült, gulyás ízű és különleges szósz van hozzá ajándékba, nekem leginkább savanyúnak tűnt (lehet, h a ruszkiknak ez a gulyás).

 A következő esemény a konditerem, ahol ismét lehetőséget adtunk a mongoloknak az ijedtségre. Most két edző is lent volt, Tuwabaatar (akivel le is fotózkodtunk, pedig elmondása szerint nagyon fél a külföldiektől, de hát Istenem bocsássuk már meg neki, vidékről jött fel – mint amúgy kb. a város fele, ez mind szokásaikra, mind értelmi képességeikre is gyanús következtetésekre adhat okot). A konditerem pedig külön milieu.

 Már korábban is szóltam néhány szót róla, most azonban úgy érzem, itt az ideje egy kis kiegészítésnek. A konditerem vezetője a Michelin-bá, aki leginkább egy piranhára hasonlít, szemei gyanúsan egyre kijjebb „vándorolnak” (ezt többen is tanúsítják). Semmilyen érzelem nem mutatkozik meg rajta, még amikor jó nőt lát, vagy amikor kedvenc halait eteti, s azok kiugrálnak az akváriumból, akkor sem. Hát ő mongol hun, azaz mongol ember. THH

A kedvenc edző, Mönkhszajhan (jelentése: örökké szép/jó) leginkább egy fürdőskurvára emlékeztet állandó riszálásával és azzal, h kitolja a seggét, ha leül. A kb. 200 kilós díjbirkózó bár tiszta izom, mégsem mer szóba állni a szép magyar menyecskékkel így elhatároztam, h bemutatom őket neki/ őt nekik. Ez nem ilyen egyszerű ám, bármennyire is furcsa. Így kényszermegoldásként kergetni szoktuk a konditeremben, és utána én valahogy lefogom (legalábbis próbálom) míg a lányok jól megfogdosgatják az izmait, vagy a hasába böknek…. jujj de félelmetesek ezek a lányok (hogy mitől fél,azt a mai napig sem tudjuk. Bár vietnámi tanítványaim szerint a kék szemű emberek nem emberek, és ezért félnek tőlünk az ázsiaiak. Amikor kijelentettem, hogy vannak ZÖLD szeműek is, akkor meg teljesen elképedtek és azt mondták, hogy hazudom, ilyen pedig nem lehetséges!!! KOMOLYAN. Hát, íme egy kis kultúrsokk, az én olvasatomban bizonyos fajta enyhe primitivitás).

Na most Szandi, Karolina (az egyik lengyel lány, aki lejár néha, de elmondása szerint nem használja a gépeket, csak fut, nehogy úgy nézzen ki, mint a gépeken szereplő nagydarab izmos férfiak (WTF?))és én ugyebár kék szeműek vagyunk. Odahívtam a Mönkhszajhant, mire alig mert rájuk nézni, utána meg nevetett. Megpróbáltuk lefényképezni (biztos azt hitte, hogy ellopjuk vele a lelkét). Ja és nem szabad mosolyogni a gyakorlatok közben (ez elhangzott!). Én lefényképezkedhetem vele, de csak decemberben?!, mert én a barátja vagyok. Az ilyen érthetetlenségeken már fel sem kapjuk a fejünket….

Közben a Tuwabaatar (hát baatar - magyar: bátor- mert beszél velünk) meg a hátára ültette az Holgannnak (egér; a gyerek eredeti neve Tolgan, csak gondolom ez vicces) nevezett kicsi, majd 20 éves vézna, alacsony, ám meglepően erős mongol fiút és úgy csinálta a vádli erősítő gyakorlatot. Közben mongol karácsonyi szám ment a TV-ben, egy ciánkék ruhás szultán (gondolom ő a télapó, mert nagy szakálla volt) énekelt kalács- egér- illetve majomfejű gyermekeknek, időnként láthatóvá vált az énekes is, aki egy desznyó és olyan kerek a feje, amilyen egy focilabda sohasem lehet…

 Ezen hangosan nevettünk, ők nem értették, aztán még csináltunk néhány gyakorlatot (pl.: leestem a nagy labdáról, kinyújtottam a derekam, ami kb. a balettben a „néézd bmeg, az ott ráült a saját fejére!!”-t jelenti az én olvasatomban (amúgy szeretem a balettet, japánul barret, mert ugyebár ők nem tudnak l betűt mondani, ebből volt is néhány félreértés korábban).  Kifelé menet kisült, hogy Michelin-bá felemelte a bérlet árát (hö,jól megy a’ üzlet, höhö), az egyhavi bérlet 60000 tugrik volt, most 145000. Akik régen járnak, azoknak csak 90000, amit újra meg kell venni. Hogy értsétek: az enyém dec. 18-ig szól, de dec. 01-én meg kell venni 90000-ért az új havit… szted?

Aki lemaradt, annak: 6 tugrik = 1 FT

Mandzsuórán az emberi test részeit folytattuk, pl.: nyelőcső (a mongolban 3 is van ?!). Azért jó ez az óra, mert több mongolt tanulunk, mint egyéb helyeken. Mongolul tanítják a mandzsut és van, h a helyi diákok sem értik. Pl.: nem tudták, hogy hogyan mondják az fogínyt. Ez azért flash, mert ilyenkor a tanárnő velünk rajol, h mi bezzeg tudjuk a saját nyelvünkön. Egyébként ez az az osztály, amelyik még a legjobban befogad minket, együtt nevetünk.

Amikor a légcsövet magyarázta, akkor nem értettem és bekérdeztem, mire ő az egyik kisegeret kérte meg, hogy segítsen nekem megérteni. A kis ártatlan, szempár jobbra-balra tekingetett, vörösödött a fej, jött a kuncogás, Úristen megszólítottak, a külföldi fiúnak kell válaszolnom húúh….Pedig mindenki tanul angolt, de beszélni senki nem tud… hogy kinek a hibája, nem tudom. Aztán a tanárnő kinyögte a mentő választ: a kislány fél, nem meri elmondani (nyugodt maradtam, bár egy pillanatra felmerült bennem egy kis rossz én: „Mi a szarér’ ilyen KIBASZOTT GYERMETEG ITT MINDENKI? MEGŐRŰLÖK BAZMEG, ÁÁÁÁ még 44 nap… huuh… om mani peme hung….). Aztán felírta a tanárnő a választ: A hojor (az O₂ kiejtve mongolul, így már értettem, hogy a nyelőcsőre gondol).

Ékes-édes anyanyelvünk ma minket is megmosolyogtatott, nem csak a kisegereket. A szemfog (vámpír-fogként magyarázta a tanár), bölcsességfog, szájpadlás és térdkalács pl. egészen érdekes reakciót váltott ki osztálytársainkban.

Megpróbáltuk elmagyarázni:

szemfog:  kb a szemmel egy vonalban van

bölcsességfog: amikor 22-23 éves vagy és már valamennyire okos, csak akkor nő ki

szájpadlás: a száj plafonja

térdkalács:  toigiin yudiin shashniin boow (a térdnek a zsidó vallás süteménye =kalács – a boow amúgy faszt is jelent, tehát nagyon vicces volt)

A mongolok sem most jöttek le a falvédőről. Épp a nyelvcsapot tanultuk, amikor Dóri megkérdezte, hogy mi az. Én mondtam, hogy ahova nekiütközik a fasz szopás közben. Erre ő kikereste a szótárból, és huuhin hil, azaz lány nyelv J lehet, hogy van vmi összefüggés. Amúgy a magyar jászól szó mongolul jaszil, ez van kiírva a bölcsire itt a szomszédben. Mi jókat nevetünk ezen, remélem nektek sem túl tudományszagú és száraz. Ha az, akkor minek olvasod? (na jó, elég cigó vagyok már így is).

Beközölte a mandzsu tanárnő, hogy elmarad a szombati vizsga, mert a gyermekek röplabdáznak. Jessz!

Amikor megkérdeztük, hogy mikor van az utolsó óra, a többiek nem tudták, valaki azt mondta, hogy dec. 24-én. Erre én kijelentettem, hogy az nem lehet, mert akkor van karácsony. Válasz: nem, mert az 31-én van!.

Amúgy itt kb. dec. 20-31ig, jan.3ig ünnepelnek. Azt tudják, hogy nyugaton ez nagy szám, de h minek kell örülni, azt kétlem. Zabálnak azt’ kész. A NOMIN üzletlánc például ízlésesen fel van már díszítve sárga mini karácsonyfákkal, a múltkor is George Michael: Last Christmas című száma szólt (aznap ismét hallhattuk a kondiban).  A kínaiak, meg a belső mongolok pedig almát ajándékoznak egymásnak a szeretet ünnepén. A szobámmal szemközti ablakban meg már ég a fenyőfa izzó, így éjjel néha világosabb van, mint délután…

 

Puszi

No comment

„Mert mindenben az értelmet, a dolgok szabályszerű alakulását figyeljétek. Kövessétek a kijelölt utat az életbe vetett mély bizalommal, azzal a megkülönböztető képességgel, melynek segítségével az Út megmutatja nektek a jelenségvilág valódi természetét.

Tulajdonképpen minden érzés valamilyen kapcsolat megfigyelő és megfigyelt között. Mi sem természetesebb hát, mint hogy ezek a kapcsolatok konkrét jelenvalóként tűnnek fel életünkben. A létrejött rezgés, mivel hatással van ránk (belőlünk indult ki), rögtön lehetőséget ad a hétköznapi tudat számára, hogy bizonyos címkékkel tüntesse fel azokat (melyek valójában üresek, csak az egyénből kiváltott rezgés tölti fel őket pozitív/negatív tartammal). Így valósul meg a szenvedés/boldogság életünkben.

A szenvedélynek, haragnak nevezett erős hullámok is segítségünkre lehetnek, mivel kiemelik az adott helyzet fontosságát (akár előző életekben elkövetett cselekedetek lenyomatai is lehetnek).  Az adott rezgés intenzitása akár a leendő boldogság jele is lehet, ami akkor következik be, amikor már megszűnt a negatív lenyomat hatása, vagy a pozitív érzések, cselekedetek következtében feloldódott a feszültség. Ez lehet a dohányzásról leszokás, egy családtaggal való kibékülés, vagy a szerelmesek egyesülése. Minden feszültség arra vár, hogy levezessék, hogy létrejöjjön a Feloldódás, mely a hétköznapi tudat által sugallt Dualitás átalakítása tiszta energiává, Egységgé.

Ha felismerjük, hogy tudatunk „címkéi” édesítik/keserítik meg mindennapjainkat, rögtön motivációt meríthetünk ebből a tapasztalatból. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy mániákus „boldogság-hajhászókká” kell válnunk - éppen ellenkezőleg. Minden jelenséget, eseményt vizsgáljunk meg először „kívülről”, lássuk tisztán a rezgést, amely negatívan tünteti fel az adott dolgot számunkra. Ezután tudunk változtatni hozzáállásunkon, aminek következtében az esemény is megváltozik, mivel már másmilyen rezgéssel viszonyulunk hozzá. Az erőlködés mit sem segít, próbáljuk meg inkább „kísérletnek”, vagy „kutatásnak” felfogni mindezt. Nincsenek jó, vagy rossz megoldások: cselekvés és nem cselekvés van csupán. A művelet közben megtapasztalt szenvedés, vagy erőfeszítés a bölcsesség kifejlődésének legnyilvánvalóbb jele.  A megértés csupán akarat kérdése, nem pedig kiváltságos helyzet, azonban mindenki a saját tudatszintjének megfelelő eszközökkel játssza az Életnek nevezett játékot.”

 

Szeretlek Titeket!  ;-)

 

Most betegen fekszem az ágyban, elrontottam a hasamat a tegnapi bulin a vietnámi tanítványaimmal. A kaják finomak voltak, de a sörözés közben feladott tintahal lehetett a hibás. Ezt ugyanis az egy szál elektromos sütőlapon, minden edény nélkül sütöttük meg, nem számolva a higiéniai következményekkel. Az egy dolog, hogy k*va büdös volt (még a vietnámiaknak is), de a kollégiumi konyha ki tudja, hány éves élettapasztalata is belesült szegénykébe…

Jövő héten megyünk Mozart Requiemre, aztán meg lassan már tényleg eljutunk az Energii töwnek (ide járnak töltődni a mongolok) nevezett régi Nyingmapa kolostorba (ami az ország másik végében van).

Ma meleg volt, -9°C. Hó borítja az egész várost, sőt, merem állítani, az egész országot is. A tanórák mit sem vesztettek a megszokott színvonalból, néha be is járunk. Kaptam egy új takarót a manager-től, így már nem is nagyon fázom.  Voltunk egy nagyon szép kolostorban, ahol 3 órás szertartást ültünk végig, nagyon szép volt. Közben véletlenül a darabokra osztott áldozati sütemény (gtor-ma) felét megettem, mire egy idős láma meg néhány mongol nevetve mutatta, hogy azt a testre kell dörzsölni a betegségeket gyógyítandó… hoppá… de finom volt. Beszéltünk a kolostorvezető apáttal, és következő alkalommal interjút is készítünk vele és bemutatót erről a gyönyörű helyről. Láttunk megfagyott kutyatetemet is (reméltük, hogy nem azt vettük meg szertartás után a piacon), meg véletlenül épp átöltöző mongol lányokat egy házban (azt hittem, hogy ott van a kolostor bejárata).

Ez egy nagyon jó félév, sok tapasztalatot hoz, hosszú távon főleg hasznos lesz. De szeretném tudatni az otthoniakkal, hogy hiányoztok és szeretnélek már látni Titeket. Az ember emocionális lény, így itt az ilyen dolgoknak is helye van - nincs apelláta!

 

Puszi

Pozitivitás

Igyekszem a pozitivitást megőrizni, melyet kifejlesztettünk a lányokkal a héten. Most épp kint ülök a lounge-ban, de lelkem szárnyra kél, s mintegy kísértetként járja be (nem Európát), hanem a múlt hol izgalmasabb, hol kissé szürkébb eseményeit.

Igazán kényelmes egy hosszú fotelon fekve gépelni, de éjjel 1kor ez egészen megszokott ez itt a korábban Meghalató Intézetnek nevezett Kollégiumban.

Amióta pozitívabban állunk hozzá, tényleg kedvesebbek, nyitottabbak az emberek (még a mongolok is). Ez nagy szó, but it proved. Most tényleg vicces visszaemlékezni arra, hogy mennyire lehúzhatja az embert, ha csak a borús oldalát nézi az életnek. Csak ajánlani tudom mindenkinek, próbálja ki (ha gondolja, írja meg)!

Az elmúlt héten igazából ugyanaz történt, mint az előzőn, mégis sokkal jobban éreztem magam (s szerintem a lányok is, meg emiatt a környezetünk).

Az iskolában még mindig a mandzsu a legjobb óra, de a többire is azért bejárunk néha. Egy érdekes esemény történt az elmúlt klasszikus mongol órán: a tanár picsarészeg volt. It was kinda fun, mert pl. 10 percig nézte a füzetünket és utána a vállunkat veregette meg (sokáig). A „kukacírás” betűi lassan egyre nagyobbá váltak, míg a végén már nem is tudta, hogy mit ír fel (?). Volt olyan, hogy majdnem leesett a nadrágja, de legjobb az volt, amikor megkért egy gyereket, hogy ölelje meg, és a fiú nem engedte el vagy 2 percig. A hangulat jó volt, még a mongolok is nevettek, s a kötelezően HTC, vagy legalább iphone3 telefonnal videóra vették egymást, meg a tanárt. Néha majdnem fejbe is vágott néhány diákot, de a végén magát ütögette, eztán meg valami verset/ráolvasást kezdett el mondani, hangosan és hadarva.

Volt a héten buli is, mert invitációt kaptunk egy inside, dancing partyra ahol olcsó a sör. Ehhez képest a helyi vidámparkot próbálták (?) átalakítani egy egzotikus halloween party-vá, több-kevesebb sikerrel. Majd meg fagytunk, mire a „szervező”, aki gyerek-hostessként dolgozik a Parkban-így hívják a helyi amusement parkot. Egy zsúros teremben fejeződött be a fergeteges buli, mindenki megivott egy 0.33as sört, amiket egymással lehetett kinyitni (!). Tehát tulajdonképpen semmi sem történt azon kívül, hogy beleraktam egy véletlenül megtalált gumipókot egy ártatlan ázsiai kislány kapucnijába. A „bulin” mindenki visongott és láthatóan nagyon jól érzeték magukat, a halloween lényege az ijesztgetés, de nem hinném, hogy különösképpen történne valami az értelmetlen sminkmaszlagon és ordítozáson kívül. A legjobb, hogy leginkább a lányok ijesztegették a fiúkat-leginkább hangjukkal érhették el a hatást (az elején azt hittük, hogy a fiúk valami nagyon csúnya dolgot csinálnak, pl. happy halloween-t dadognak a kis egérfülekbe). Hazaérve volt egy kemény russian party, ahol dance és pia is volt. Nagyban partyarc voltam, főleg mivel egész este az egyik ételmérgezést kapott orosz lányt kezeltem (aki 10X hányt). Még az orvosis kijött. A halloween party tehát megvolt.

Most arról megy a vita, hogy vajon milyen party legyen, hiszen nem lehet csak úgy lemenni a 2. emeletre, ahol a vietnámiak valami születésnapot ünnepelnek. Meg elvileg majd elmegyünk a Hollywood-pubba, ami a konditerem, fodrászat, étterem, billiárd- és szépségszalon mellet a leginkább Michelin-baba kinézetű, ám annál kedvesebb (valószínűleg) maffiózó bácsi kezében van.

Volt megint pörköltevészet meg borivászat Katáéknál. Nagyon finoman sikerült, kicsit oda is égett-de nincs is jobb egy ilyen jól odapirított magyar ételnél. Kitörültük a känyérrel  a lábost, utánna pedig meghúzták a csikóbőrös kulacsot. A desszert most nem méteres kalács, hanem szilvás- illetve lekváros gombocz’ vót. Nagyon jól sikerült, ajánlani tudom mindenkinek.

Tipp a pozitív gondolkodáshoz:

Mivel nem tudod megváltoztatni a körülményeket, ezért a hozzáállásodat formáld át. Így máshogyan reagálsz az eseményekre, s amik eddig esetleg (mondjuk ki: valószínűleg) zavartak, egészen más megvilágításba kerülnek. Ekkor kezd el megszűnni a feszültség közted és az események között. S ez a feszültség volt az, ami ott tartotta életedben a nem kívánatos tényezőt/személyt/eseményt. Ezután tud csak eljönni a boldogság, mivel már nem tartod rendszeredben a feszültséget, ami tulajdonképpen megállította az élet folyását-melyet akár játéknak is hívhatnánk.

jó éjszakát kíván:

Veres Balázs

(Veres Pál: Beszélnünk kell rolla* című könyve után szabadon)

 

u.i.: ugye megnéztétek a videót????

Új hét

Újra kedvet kaptam egy kis bejegyzéshez, így ismét hallhatjátok a legfrissebb híreket a nagy Mongóliából. Folyamatosan zajlik az élet, most valahogy kiegyenlítődnek a dolgok. A legnehezebb rendet teremteni ebben az összevisszaságban, mert amellett, hogy unatkozunk, mindig történik valami, amin nevetünk vagy valamilyen egyéb említésre méltó dolog.

Ma például Katáéknál voltunk, ahol finom marhapörköltet ettünk és a lányok csináltak méteres kalácsot is. Nagyon jó volt érezni az otthoni ízeket, hamarosan már az otthoni közegben szeretném enni pl. a hortobágyi palacsintát.

Vártunk  egy mongol párt is (a férfinak felesége van Amerikában, meg gyerekei, de itt összejött a régi szerelmével),  csupán 3 órát késtek… legalább mi addig megnézhettük a boros- és vodkásüveg alját. Amikor megérkezett a páratlan páros, akkor előtűnt az 5 literes kumiszos kanna is, így a buli folytatódott. Később (vagy előbb) megérkezett Kata egyik tanítványa, az Ajuka is, aki kért a pörköltből, de nem ette meg. Tudnám, hogy akkor miért kérte belőle….

A kellemes vacsora alatt, mely kb. délután 4-10ig tartott, újabb elemeit ismerhettük meg  a hagyományos mongol szellemi kultúrának. Így például a mongoloktól tanult Mantó nevű játékról kiderült, hogy szar és olyan nincs is (?!), illetve a 3 alap mongol „játék” is bemutatásra került.

Elsőként vegyük azt, amikor 2 ember játszik és az egyik egy versikét mond a 10 számról (kb: 1, megérett a meggy), a másiknak meg be kell mutatnia a kiegészítő számot….)

Következzen a kő-papír-olló szerűség, amikor az 5 ujj közül kell egyet bemutatni és a hüvelyktől lefelé haladva mindig üti az eggyel alatta levőt; a kisujj pedig a hüvelykujjat. Még ez a legértelmesebb…

A harmadik igazi party-game: a jurtában két oldalra ülnek az emberek és 2 bírót választanak, szigorúan az ő engedélyükkel lehet elhagyni a jurtát. A sok kumisztól (akár több mint 5 liter fejenként) ugyanis nő a vizelési inger és nem ritka a hányás sem. Állítólag ebben az időszakban (nyáron) vannak napok, amikor csak kumiszt isznak, mert az annyira tápláló.  A játék lényege természetesen a szívatás, mert hát azért se engedik ki az embereket, akiknek esetleg dolguk lenne. Így pl. az a menő, aki ki tud hányni sugárban a jurtából… hát nem jó?

Aztán persze beszélgettünk még mindenféléről, mi is tanítottunk nekik magyar játékokat (amit én sem ismertem).

Aztán még néhány dolog a mesés Ázsiából:

Itt a kukásautó zenél – de csak akkor, amikor megy (ennek van egy feldolgozott rap változata is, ami nagyon népszerű a konditeremben).

A bulin volt, aki egyedül sakkozott, míg mások arról beszélgettek, hogy a vidéki emberek mennyire konzervatívak….. Party-people!

Mentünk a busszal, erre egyszer csak megáll és egy ember felváltja a sofőrt  - de ugyanúgy néz ki… ezen egy órát röhögtünk. J

A Nomin üzletlánc a cégvezető barátjának 3 évesen meghalt kislányáról kapta a nevét…  maga a szó e kék egyik sötét árnyalatát jelenti. De az egyik buliban bemutatkozott egy belső-mongol csaj: hi, my name is Nomin…. ez nagy kedvencünk

Az igent (tiim) úgy ejtik, hogy visszaszívják a levegőt és ez hangot ad ki…ezt rövidítjük mi a híres közösségi oldalon THH-nak. Ootthon ezt meg fogom mutatni nektek, nagyon mulatságos.

 A gyerekek a hóban görkorcsolyáznak.

Most feljött  a harmadikról két kalmük lány a lounge-ba (éjjel 1 van), akik oroszul beszélgetnek és a körmüket festik….. neeeee, nem bírom úgy vannak kifestve, mint a transzvesztiták… miért van az, hogyha oroszul beszélnek a közelemben, megfájdul a fejem??

 

Nyugi, Balázs, neked jó itt. Voltunk még a Dzanabazar múzeumben, ahol a mongol buddhista egyház feje, Öndör Gegen Dzanabazar műalkotásait mutatták be, a későbbi inkarnációk említésre méltó műalkotásaival együtt. Nagyon szép volt, sok thangka és szobor volt, meditáltam is egy óriás Kálacsakra „épület” előtt. Ja és az flash volt, amikor a kezemet rátettem a Dzanabazar kézlenyomatára… mintha kaptam volna valamit.

A Nemzeti Múzeum viszont elég gáz, nem ajánlom senkinek. Alig van valami érdekes, lehet fényképezőjegyet venni, de sehol sem lehet fényképezni… majdnem leszakadt alattunk a padló, és kb. egy hm órán éreztük magunkat…Mongólia.

Akarunk téli ruhát venni, de nem árulnak… pedig október van és esik a hó. (és Anya még mindig nem híztam meg, hanem a ruha sok rajtam). Szeretnénk még vidékre menni, de ilyen felszerelésben életveszély lenne.

 az egyik szobába bement valaki és olyan hangon beszél, mintha az Evangéliumot olvasná fel... ja nem ez a japán aki magában beszél a folyasó végén, biztos tanul...

most meg leöntötte magát az egyik lány  a körömlakkal… na sztem inkább jóéccakát

 

u.i.: aki még nem látta, nézze meg a gyermeteg mongolokat http://www.youtube.com/watch?v=MnUnQfYhWZc&feature=player_embedded  xaxa

Esettanulmány

Ha nem írok, az nem azért van, mert lustálkoskodom, hanem mert nincs semmi említésre méltó dolog itt a mesés Ázsiában. A napok gyorsan eltelnek, különösebb esemény nélkül. Jól érzem magam, bár a haszontalanságot meg kell szokni. Otthon 10X ennyi dolgot csináltam, mint itt. Mivel most ez az otthonom, ezt kell megszokni.  Kicsit hasonlít az arab világban tapasztaltakhoz: henyélés, „majd holnap”-felfogás és lazaság. A különbség annyi, hogy itt nincs sem meleg, sem tenger és a vízipipa is nagyon drága.

Nagyon jó lehetőség viszont arra, hogy fejlesszem főzőtudományomat, és az önállóság felé vezető rögös úton még előbbre jussak. Nincs mosógép, így mindig kézzel kell mosnom. Pont most égett ki a vízforraló, így most nem tudom hogy érdemes –e újat venni, ha ilyen szarok. Kulcsom még mindig nincs, mert az előző, frissen készített is beletört a zárba. Az érétkeimet így is házi őrizetbe tudom adni a lányokhoz, illetve a gépemet be tudom zárni szobában lévő kínai páncélszekrénybe (?!). Ha valaki kijön hozzám a meglopható zsákmány értékének konzekvens felmérése végett, azt szívesen látom - együtt ehetünk egy kis főtt juhfarkat (ami gyakorlatilag 100% főtt zsír) és megnézhetjük a Szühebátor teret.

Az ágyam még mindig olyan kemény, mint a kő - de ahogy az egyik orosz mondta, nekem úgy is mindegy, mert látta hogy jógázom (amikor leborultam a lounge-ban). A padló most egész tiszta és a fűtés is megy rendesen. A száraz levegő miatt azonban állandóan kapar a torkom, szellőztetni meg ugyebár nem lehet sokáig a mínuszok miatt. Csak azt tudnám, hogy mitől égett szagú a kezem már megint???

Vannak itt csodák és mindennaPI CSAlódások is. Tegnap egy közös bowling estet akartam szervezni a kollégium részére, de egyrészt nagyon messze van a place, másrészt pedig nagyon drága. Így majd hétköznap megyünk, kihagyva a felhőtlenül érdekes órák valamelyikét. Erről egy külön tanulmányt lehetne írni:

Á propos, Kedves Dorottya, illetve Alexandra, hogy állnak a szakdolgozat témával? Szerintem ez megfelelő lenne az önök számára, kérem írják meg. Köszönöm, szép napot! (ja és megtalálták a jurta mindig nyitott tetejét??)

Van HSU (hil sindzslih odirtgal), azaz Bevezetés a nyelvtudományba óránk (szerinted???),  Aman Dzohiol (szóbeli hagyomány, magtaal-ak, baatarlag-ok, meg kb. ilyen HM tünemények….), Mongol történelem, Klasszikus mongol nyelv és kis kedvencem, a mandzsu nyelv. Az igazat megvallva, otthon a felcsillanó kreditek miatt kezdtem el ezt a holt nyelvet tanulni. Később egyre jobban tetszett, nem mintha olyan sokat tudnék a nyelvtanáról, de valami miatt magával ragadott és most is motivál (bár sztem kicsit béna vagyok hozzá).

Mivel csak mongolokkal vagyunk együtt, ezért elég speciális oktatást kapunk, ami egyrészt jó, mert közel ülünk a tűzhöz (csak mi 3an meg Aki, egy japán van az 1B-ben), másrészt sajátos elemeit mutatja meg a mongol felsőoktatásnak. Az még csak hagyján, amikor kisütik, hogy a klasszikus mongolnak 1492 betűje van (?!), de már 80 perce az abc-ről beszélt a tanár, amikor egy kedves kis vadalma megkérdezte: Bagsh aaaa, tsagaan tolgoi yu we? (mi az az abc?).

Ha már megemlítettem a vadalmát, akkor a legújabb antropológiai értekezésünket is megosztom: a mongolok sajátos fejlődésen mennek keresztül, egészen úgy, mint anno a világhírű rajzfilm lényei, a Pokémonok.

 

 

Majom	Majom	Piranha
Mongúz	Garuda	Országos desznyó	„Bdmdordzs”	Nacagdordzs
Vadalma	Vadalma

 

A dolog lényege, hogy többféle mongol van: fehér, sárga, barna bőrű. A sötét bőrű a vadalma, mert mindnek kis pirospozsgása arca van. A Mongúz pedig arra vonatkozik, hogy a többi színnek mind rágcsáló feje van. Utána megerősödnek, és Garuda-madárrá változnak át, majd két fejlődési irány lehetséges: vagy elhíznak és zsírdesznyók lesznek, vagy tovább erősödnek és piranha fejük lesz. Utána, mire megöregszenek, kedves öregemberré változnak. Az utolsó fázis, a Nacagdordzs a híres mongol D. Nacagdordzsról kapta nevét, nagyon ritka példány a Pokéworldben, különleges támadása a Minii eej (Anyám-című verse). Számomra a piranha a legellenszenvesebb.

 Komikusak a mongol emberek. Az ambivalencia két egymástól egészen távol eső pólusát tudhatják magukának: naivak és gyermetegek, viszont úgy kell velük beszélni, mint a cigányokkal. Elmaradott egy népség, de mink azé’ nagyon szeressük őtetet.

 

 

Csak azt mondja meg valaki, hogy miért van egyre erősebb égett szag???

 

A börtön ablakábaaa, soha nem süüt be a nap……

Úgy irigyellek benneteket...!!! kkk

Gondoltam, összegyűjtök néhány érdekességet, hogy még  átfogóbb képet tudjak adni a helyi viszonyokról. Október egyre jobban méltó a kultúrhónap elnevezésre. Koncertekre, múzeumba járunk (ha beengednek), s a vidéki kalandozásokból egy időre feltöltekeztünk… bár a jurtában fagyoskodni igazi élvezet lehet a lelkes, kalandszívű európai utazóknak (akik azért jöttek ide, mert nem érezték otthon jól magukat).

Itt nem divat köszönni. Sem üdvözléskor, sem elköszönéskor. Aki szenbenózik, vagy esetleg bajrlát, bajrtét mond, azt nemhogy kinevetik, de az esetek többségében még át is akarják vágni. Ez egy ilyen kultúra. Akkor kedvesek veled, ha kimutatod az erődet és parancsolsz. Boltban: „Azt és most add ide. Oké.)

Vidéken a lovakat két pányva közé feszített kötélre kötik fel. Az nem jut eszükbe, hogy oda a ruhát is fel lehet akasztani száradni. Így a frissen mosott lepedő a tehénszaros fűben szárad meg.

A jurtaszállás teteje félig mindig nyitva van, bármilyen hideg is van, és nem lehet becsukni.  Aki most arra gondol, hogy „de be lehet gyújtani a tűzhelyet”, annak javaslom, hogy nézze át a gimis fizika tankönyv hőtan fejezetét.  De olyan jó vidéken lenni!

A nyugatiak oda vannak ezért az országért. Itt olyan szabad vagyok, a városból már annyira elegem volt..  és rajongva mesélik, hogy when you live in a ger. A ger, kiejtés szerint gir a jurta mongol neve. Angolul yurt. Vagy gir, vagy yurt.  DE NEM GÖR!!

Sikk a mobil, mindenkinek legalább 3 van belőle. Ebből egy szigorúan iphone 4 (legalább), vidéken éppúgy, mint UB-ban.

Smsben, ha nevetnek, akkor a férfiak szigorúan mély hangrendű h-t, a nők magasat írnak. xaxa, xxx – kkk, hehe

Mindig felveszik a telefont (moziban, színházban egyaránt), és orrhangon mondják bele, hogy bennó?

Mindig meg kell kérdezni smsben, hogy yu bna da, azaz mi újság.

Minden külföldi orosz, de tud angolul is, mert külföldi. De orosz. Ha megmondod, honnan jöttél, utána megkérdezik, hogy de melyik országból? Következő kérdés: te akkor orosz vagy, ugye? a következő: de beszélsz oroszul? NEM.

Egyszer nem mentem be mandzsu órára, mert beteg voltam. Dóritól megkérdezték: a férjed hol van? Miért kell azt gondolni, hogy azért mert egymás mellett ülünk, házastársak vagyunk? Ők is egymás mellett ülnek.. Európai férfi + európai nő = 1 pár

Mindenki turházik, kézzel fújja ki az orrát, vagy egyszerűen csak szipog (megállás nélkül). De bármit, ha odaadsz, azt jobb kézzel kell, miközben a csuklódat megtámasztod a bal kezeddel.

(Ez kb : 8-kerben lakó’, de a Bó’dogasszony lábát megcsókolod, amikó´a templonyba mész.)

Nem szabad, hogy beleérjen a hüvelykujjad a csésze peremére, amikor fogod. Ehhez képest a legtöbb emberé beleér (de azért rólunk feltételezik, hogy nem ismerjük a kultúrájukat)

Mindenki bámul, de ha megszólítod (ő nem mer), akkor nevet, vagy nem válaszol. És tovább néz. Fél órás beszélgetés után szokták megkérdezni, hogy de akkor most mi tudunk mongolul??

Nem ismerik a felmosót, csak két egymásra derékszögű lécre vetik rá a rongyot.

A kulturális különbségek néha felzaklatják az embert. Ez a mesés Ázsia. Amiket leírtam, azok napi szinten élő anomáliák, ezeket add össze!

Angoltanítás

Már megint vidék. Néha olyan unalmas leírni a múltat…. Valami olyasmi kéne, mint a merengő a hp-ben…

Úgy volt, hogy majd szólnak, hogy mikor indulunk. Ehhez képest megjelent délután 3kor a láma, hogy akkor mehetünk. Este 11re értünk le, 320 km aszfalt, 60 km földút.

A meghirdetett angoltanítás várakozáson felül sikerült. We was told that ”az is normális, ha alig jönnek el, a végén meg általában lemaradoznak az emberek”. Ehhez képest átlag napi 3 órát tanítottunk (én 4et, mert az orvosok külön voltak). És egyre többen lettek.

A lámával kocsival mentünk le szülőföldjére, Büreghangayba. Ő vezetett és a kocsi üléseire fehér csipketerítőt machináltak a kedves rokonok- csak hogy meg legyen a rang, kérem szépen.

Útközben megálltunk enni, és a tendencia csak növekedett: körülbelül úgy éreztük magunkat az egy hét alatt, mint az kezdő hízók az ólban. Minden nap 3-4 szeri étkezés+desszert (süti). Ez nagyon szép gesztus, csak azt nem vették figyelembe, hogy a szinte semmit sem mozogtunk. De hát kívülről csak annyi látszik, hogy fáradnak a tanárok…

Az 5,7,8,9-es osztályokat kaptuk meg, mert nincsenek hatodikosok. Hogy miért nem, az kérdezze meg az igazgatónőt és gondolkozzon el az előző bejegyzéseken (a „nektek milyen jó, hogy itt vagytok Ázsiában, tessék megbecsülni!”+ bájvigyor).

Alapvetően jól éreztük magunkat, csak az alapvető kettősségeken akadtunk fel. Mindenki kedves, de amint egyedül vagyunk vele, máris megváltozik minden. Nem tudom, feltűnt-e az embereknek, hogy egy angolul nem beszélő lámával éltünk együtt egy hétig-de azért mi nem beszélünk mongolul. Azt megértem, hogy esetleg még nem láttak fehér embert, vagy ha láttak, az is orosz volt. Még azt is, hogy egyszerűen hihetetlen számukra, hogy a saját nyelvükön szólunk hozzájuk. De az már nem elfogadható, hogy emiatt nem szolgálnak ki és hülyének néznek. Nem baj, más eszközök is vannak, például az erőfitogtatás. Sajnos Ázsiában ez szokás, nem egózás (az otthoniak, akik ismernek, tudják, hogy nem szeretek köcsög lenni, és kedves vagyok, de itt „szokás” a fölény. Nekem sem tetszett, de ez van. Ez nem a Bamby.)

Szépen haladtak a gyerekek, mivel egy nap 2 angol órájuk is volt. A hét végén vizsgát tartottam, melyen nagyon szépen szerepeltek. Mindenki tudott átlag 6 mondatot mondani önmagáról, és az írásbeli kérdéseket is jól megválaszolták. A 3 legügyesebb tanuló Snickers csokit, a többiek linzer-féle mongol süteményt kaptak.

Szakmai rész:

Az oktatási módszerek elavultak és visszatartják a gyerekek fejlődését. A nyelvóra leginkább egy biológiaórához hasonlít. Interaktív módszereket használtam, rajzolós, illetve szerepjátékokat, legtöbbször csapatmunkában, s ez nagyon megtetszett mind a gyerekeknek, mind a tanárnak. Javasoltam, hogy kicsit változtassanak a módszereken. Akkor van értelme a tanításnak, ha a tanulók megszeretik az adott tárgyat. Motiváció és jutalmazás!

Alkalmazkodni először a tanárnak kell - csak így várhatja el a megfelelő órai aktivitást, érdeklődést. Sokkal jobban odafigyeltek a gyerekek a Justin Bieber, Selena Gomez, Baagi & NoName énekesekre, mint a londoni látnivalókra. Amikor pedig a félelmetes állatokat vettük, valahogy jobban bement, mint az „Én iskolám”. Közben észre sem vették, hogy megtanulták az „I like/ don’t like” szerkezeteket, illetve használhatták az újonnan megtanult mellékneveket.)

Néhány példa:

 I like cat because it is sad.

I don’t like Justin Beaber because gay.

My favourite subject is Maths because it is interesting and crazy.

Másik alapvető probléma az osztályközösség. Mivel egy járási iskoláról beszélünk, mindenki ismer mindenkit, és a hatalmi rendszer alkotja az osztályközösség alapját (másutt is így van ez, csak nem érződik ilyen élesen). Volt néhány gyerek, aki nagyon tehetséges volt, azonban félt kiállni mások elé. Velem viszont jól elbeszélgetett - angolul. Az osztályba járt egy fogyatékos gyerek is, komolyan mondom ő volt az egyik legjobb.

Külön kihívás volt a felnőtt oktatás, mivel nagyon eltérő szinten lévő „tanulókat” kellet összehangolni. A haladó csoportot az angoltanárnő, és két egész jól beszélő iskolai (alkalmazott menedzser alkotta). Az orvosok csoport pedig a helyi kórház dolgozóiból állt, mondanom sem kell ez volt a legdurvább csoport. Amikor boltos szituációs játék volt, nem értették, hogy miért akarom mindenáron megvenni a vizet. „ Nem, nem, külföldinek nem adjuk el…” Az nem esett le nekik, hogy nem a valóság eljátszása, hanem a nyelvi készség fejlesztése a cél. A cigány vért nem kell tovább magyaráznom… aki nem érti, hogy mire célzok (immár többedjére), az kérdezze meg id. Szígyártó Györgyöt.

Lovagoltam is, életem második lovaglása az volt, hogy lóra pattanás után közölték, hogy tereljem haza kecskéket (kb. 200 db). A mongol nyereg nagyon speciális felépítésű: szinte lehetetlen leesni róla, viszont a férfiember ajándékát könnyen veszélybe sodorhatja. Később már jó hosszan tudtam megülni azt a bizonyos nyerget, mert a láma addig szertartást végzett a jurtában a család számára.

Egy szakrális helyre is elmentünk, ahol fejemmel megérinthettem a Bódhiszattva-fát (volt az kb 3 perc is). Nagyon jó érzés volt, közben pedig a sámán közel jött és a farkas hangját hallatta. Mintha valamit kaptam volna ott.

Kumiszivás dögivel, a végén még hiányozni fog otthon.. Az egész kirándulást a láma fizette (mondjuk mi dolgoztunk), de a végén, miután leborultam a kis kolostorban, 50 $-t raktam a katába.

That’s so far.

Tereldzs

Az amarbajaszgalanti kaland után Tereldzs következett. Először úgy volt, hogy a Hövszgöl-tóhoz megyünk, ami az ország ÉNy-i csücskében van (és nagyon nagy szám), de mivel épp nem ment jármű aznap, így sajnos le kellett tennünk erről.  Jelen úti célunk a „közel van UB-hoz és nagyon szép” típusú hely. Ahhoz képest 6 órába telt, mire odaértünk busszal.  Csak a buszmegállóban 1,5 órát vártunk: én a koreai írást igyekeztem bemagolni, Dóri és az afgán srác, aki velünk jött, pedig egy alkesz bácsival enyelgett (hogy milyen fontos a szeretet). Kissé nevetséges, hogy egyesek mennyire nem tudnak angolul, de ha mi mongolul beszélünk, akkor meg kiröhögnek. Ez azért érthetetlen számomra, mert pl. a múltkor  5 órán keresztül beszélgettem egy lámával a Kálacsakráról és a világ dolgairól – mongolul.

Na mindegy, itt még nagy dolog a fehér ember, ha nyugati, akkor orosz -  de tud angolul, mert nyugatról jött (így gondolkoznak ŐK). Welcome to Barbaristan!

A busz egyre tömöttebb lett, én a hálózsákomon és egy fél női seggen ültem – a motoron. Csak amikor leszálltam, vettem észre, hogy a telerágózott felület megolvadt, így tiszta rágó lett a hálózsákom. Közben Dórit teleköpködte fenyőmaggal egy kedves bácsi, és össze-vissza nyomorogtunk. Már megint hallani vélem a kedves full-extrás körülmények közt élő nyugati ismerősök/rokonok gondolatait: jajjj, de ez Ázsia, ehhez hozzá kell szokni, ez milyen nagyszerű és érdekes…. erről mindig az angol kisasszonyok romantikus enyelgése jut eszembe, akik tövig nyalt fenékkel, tejben vajban fürösztve álmodoznak a Nagy Kalandról, meg mindenféle izgalmakról (amit regényekből olvastak össze), mert hülyére unják magukat.

A buszmegállók nem egyértelmű helyeken vannak „kiépítve”, így ez is gyakori problémaforrás. Egyszer csak felszállt egy „pár”, de a fiú leszaladt a hátizsákjáért, a busz meg elindult. Legalább egy jót röhögtünk, hogy a busz után fut az istenadta – de végül szerencsésen utolérte.

Tereldzs környékén anno dinoszaurusz maradványokat fedeztek fel, így most az egész hely tele van rakva ízléstelen műanyag utánzatokkal…. szerencsére a természet is kitett magáért:  gyönyörű kősziklák, szakadékok, teknős formájú kövek találhatók szanaszét a határban (a teknős itt valami perverzió lehet,mert egy következő kirándulás alkalmával is láttunk egy csomót).

Ahogy leszálltunk a buszról, feltűnt, hogy egy másik „araboid” kinézetű ember integet (velünk jött egy busszal, ő volt az afgán haverja. Bár azt nem értem, h ezt miért nem tudta mondani, h ő is jön. Nem baj, itt nem kell érteni semmit!

A jurtaszállás minden képzeletet felülmúlt, mivel volt rendes tűzhely és elegendő fa. Most itt nem dzsidzsig, hanem dond (közepes) imé (nagyi) járt a „szállodához”, mivel azonban ő jól ismerte az afgán srácokat, viszonylag jól ment a sorunk (az itt azt jelenti, hogy kaptunk néha forró vizet, meg esetleg vajas teát).

Amikor ráfeküdtem az ágyamra, beszakadt, így közelebb kerültem az Anyaföldhöz. Ha egyszer hazaérek, olyan ágyam lesz, hogy mindenki a csudájára jár majd!

Mai napig érthetetlen dolog számomra, hogy miért van nyitva a fél teteje a jurtának…. biztos fűteni kell az eget (ez amúgy az általam látogatott jurták mindegyikében így van – mongol logika).

Kirándultunk, fürödtünk a helyi folyóban. Kompromittáló képeket nem töltöttem fel, nehogy valaki félreértse. Itt self-made obó épült fel. Mindenféle állati csontokat, koponyát, faágakat hordtam össze, paradicsomot nyomtam rá és körüljártam 3X. Itt bárhol találni csontokat, mert sikk megenni egy egész birkát „szalonnasütés” címén. Ilyenkor általában egy-két liter vodka is elfogy. Az vicces lenne, ha néhány év múlva kiemelt szakrális hellyé válna a kis „poén-obó”.  Lovagoltunk is (először egy nagyon béna, muja lovat kaptam, de aztán cseréltem,így megszerettem ezt a korábban sznobnak titulált „sportot”). Ételeinket önnön magunk készítettük, egy nagy vájling volt az edény amit közvetlenül a tűz fölé rakva használtunk. Nagyon finom kajákat csináltunk (csirkemellből, krumpliból, hagymából, gombából és fűszerekből valami pörkölt-féleséget). A közeli patak vizében, iszappal mosogattunk. Este jurta diszkó, másnap pedig hazajöttünk mikro busszal, aztán „normál” busszal. A városon átjutni annyi idő, mint vidékről felérni az ’agglomerációba”. Süsü jó kirándulás volt, bár utána két napig rosszul voltam.

Amarbajaszgalant

Hanem a macska.

 Éjjeli hideglelésem közepette Szandi szötyörgésére lettem figyelmes, aztán amikor odavilágítottam, láttam, hogy egy vörös cica fekszik mellette, egészen bekuporodva a lábához. A kis drága még tüsszögött is, aztán mivel le lett rúgva az ágyról, így a jurta szentségéhez, a tűzhelyhez andalgott (mert amúgy hideg van, de nagyon). Csak néhány perc múlva vettük észre, hogy van még egy macska, gyönyörű szürke színű. Miután szexezni próbáltak, de a vörös eléggé inaktív volt, így aztán egymáshoz bújva a tűzhely vészesen villogó narancsszín lángjánál leltek nyugodalmat. (Ezek után felmerült bennünk a kérdés, hogy nem kéne-e a cirmosokat is felvenni az ennivaló jószágok közé).

Másnap vettük észre, hogy mindkét állat beteg, és ülve a földig lóg a ragacsos bő nyál a szájukból.

A kolostorbejáró program jól sikerült, néhány fényképet is készítettünk…

Maga az Amarbajaszgalant a 3. legnagyobb kolostor az országban, de eléggé elhagyatott. Néhány épület a restauráció jeleit mutatja, más még csak hírből sem ismeri. A szertartás is egy külön felépített csiriviri jurta épületben volt (mert itt ez a sikk, szigorúan gyereklámákkal). Eddig sem értettem a mongol logikát, de most aztán pláne nem: tiszta szutyok az egész kolostor, de azért a hegyre felhúzták a sztúpát, meg a Congkápa parkot…”a kolostor úgyis csak mutatósba megy” - aztán lehet, hogy ők jobban tudják.

Néhány kutya is velünk jött, és hűséges társak voltak az úton. Mintha körbevezettek volna minket a régi épületek között. Komolyan kezdem elhinni az ezós mesét, hogy reinkarnálódott lámák. Mindegy, mert a napi jócselekedet megvolt a sok simogatással (az egyik még meg is engedte, hogy megkezeljem).

Étkezésre a magunkkal (nem) hozott élelmiszerkészletünket használtuk fel, aztán 2 nap után úgy gondoltuk, hogy ideje menni. A kobold bácsi azonban nem volt már itt, a Dzsidzsig imé (a kis öregasszony) pedig nem tudott autót vezetni. Bárki máshoz odamentünk, rögtön az „á, mi aztán nem megyünk Jubiba).

Jubi (fonetikusan) = Ulánbátor (ezt add össze!)

Mivel jó a beszélőkénk, összehaverkodtunk egy holland párral, akik csak úgy idejöttek elverni a phD-s lóvét. Mert mekkora raj már Mongólia. 2 motorral jöttek le Jubiból, de azért megkérdezték, hogy van-e zuhany a jurtában. Ezaz, gratulálunk! J

Természetesen nincs. Most szeretném eloszlatni azokat a téveszméket, melyek könnyen felütik a fejüket egy egzotikus ország kapcsán:

NEM OLYAN VICCES ZUHANY, KÖZLEKEDÉS, MELEG ÉS NORMÁLIS ÉTEL NÉLKÜL ÁLLANDÓ BIZONYTALANSÁGBAN LENNI ÉS KÖZBEN AZT FIGYELNI, HOGY HOGY RÖHÖGNEK KI, MINT HÜLYE TURISTÁT. VOLT OLYAN, HOGY 10 PERCE BESZÉLEK VALAKIVEL MONGOLUL ÉS ERRE MEGKÉRDEZTE HOGY TUDOK-E A NYELVÉN. VILÁGOS??!!

ELRÖHERÉSZNI A BLOGON,MEG NYOMNI A LÁJKOT A” JAJDESZÉPTÁJ” FÉNYKÉPRE NEM AZT JELENTI, HOGY EGYÁLTALÁN FOGALMAD VAN RÓLA, HOGY MI A * VAN ITT!!!!

Undorító.

 

Este együtt iszogattunk új olasz barátainkkal a szomszéd jurtában, abban a reményben, hogy majd velük elmehetünk Ub-ba. Ők a Golden Gobi nevű szálloda vendégei voltak, és nem lehet csak úgy beülni a 9 személyes mikrobuszba, amikor 5-en ülnek benne! Bezzeg amikor UB-ban a fullra még benyomnak melléd 2 nagyit meg 1 gyereket, az más.

Mondtuk neki, hogy sok pénztől esik el, ha nem visz el. Így is, úgyis elmegy a fővárosba, nem mindegy, hogy hány embert visz el? fejenként 25000 az már vmi..erre a segéd (Cicgé) közölte, hogy lehet, hogy a vendégei lehet, hogy rossz néven vennék, ha mi is mennék. Csak hozzáteszem, hogy kb. ingyen fuvaroztak egy cseh lányt az olaszokkal együtt…

Meg hogy mi közös képet készítettünk az ő (Cicgé)„barátaival?? Úgy tűnik, jó barátságot lehet kötni anyagi alapokra építve.

A sofőr (Cogó) meg össze-vissza röhögcsélt, meg  hogy majd meglátja. A kis holdképe… Miután bement Dzsidzsig iméhez, még puhatolóztam Cicgénél, mire benyögte, hogy „he especially don’t like you” (angolt tanít amúgy a nő, és még meg is tud szólalni – a kettő nem mindig jár együtt). És persze a lányok rajtam kérték számon, hogy mi lesz már…

És akkor az engem senki nem szeret, mindent én csináljak, engem röhögnek ki, stb. ez meg is viselte a gyomromat, majdnem behánytam.

Végül elvittek minket elég jó áron, még ebédet is kaptunk, közben sok jó mongolságot tanultunk, nevetgéltünk, halat vettünk útközben (pedig gyerekek, Mongóliában nincs hal! hm1), és őszintén megmondva, élveztük az utat.

A pénz nem boldogít+nehéz a mongol nyelv. Miután az egyik olasz (mindkettőt ugyanúgy hívták), állandóan viccelődött a szuper Cogó+Cicgé párossal, néhány mongol kifejezést megtanítottak neki (a jobb oldal az olasz kiejtése):

Csi hoorhon sú dé = cikúrkesú (Jól nézel ki)

Szeehn szeehn ohnúd = szorin szárin oknút (itt szép lányok vannak)

Minii nir …= az én nevem (minii=my, nir=name; nagyon bonyolult…)

Simone, az olasz fél óra után ki tudta mondani hogy minii nir Simone.

2 perc múlva: Minii Simooonee!

Ez rosszabb,mint a világvége…

Amarbajaszgalant

AMI AZ ADÁSBÓL KIMARADT

 

„Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor számot vet életéről. Felesleges tevékenységek helyett megtalálja azokat a lehetőségeket, melyek előre viszik. Meghozza a döntéseit és aszerint cselekszik; létrehozza a harmóniát kívül-belül. Az új generáció olyan fiatal aktivistákból áll, akik nemcsak saját, de mások szellemi, spirituális és emocionális fejlesztésén fáradoznak. Nyitottságuk eredménye a megbecsülés; keserves munkájuk gyümölcse pedig olyan, mint a havasi gyopár….” .

(Ezotévé - A Merengő)

 

 

Na, és akkor a tipikus hol is kezdjem. Másnaposan nehezen jönnek vissza a dolgok.

Elmentünk egy olyan kolostorba, ahová semmi sem megy. A főúttól kb. 35 km-re van (hú, de milyen pontosan tudom. Hát Balázs, azé’ nagyon ott vagy…).

Igazából máshova akartunk menni, csak a véletlenül épp Mongóliában tartózkodó Laci felvetette a témát, hogy de nézzük már meg azt a fene kolostort. Mi belementünk, a poén az volt, hogy ő nem jött el (megbetegedett).

Így reggel elindultunk a Dragontövbe (ez a buszpályaudvar neve), ahol szépen megvettük a jegyeket. Közben egy portugál  embernek segítettem, de mire a kisasszony kinyomtatta a jegyét, kisült, hogy nincs meg az útlevele. Mondtuk, hogy ez nem probléma, mehet a nélkül is, de a sokktól nem akarta megérteni.  Bebukta a pénzt, én csak bámultam. Így aztán taxiba ült és hazament (persze miután felhívta a kubai nagykövetséget. Csak azt nem értettem, hogy most akkor ő hogy brazil…)

Kellemes buszút, gyönyörű tájak. A városból kijutni csak 1 óra volt. Még zenét is kaptunk és (gondolom megtiszteltetésből) az LMFAO Sexy and I know it slágere volt az első. Asszem vmi Nicki Minaj is volt, na meg a mongol mulatós.

Úgy volt, hogy kiesünk a buszból egy megadott helyen, ahol majd egy taxis vár ránk. Taxi sehol, csak egy nagyi kergette az onokákat, akik összeszarták az utat, amíg a néni az „étteremben” volt (valszeg a délutáni feles miatt). Egyszer csak szólongat egy leginkább koboldra emlékeztető bácsi. Kiderült, hogy ő a taxis, de nincs kocsija. Hoppá, telefonálgatás, dzáá dzáá (mongolul igen, igen). De akkor már menjünk el hozzá. Közben azért megállt beszélgetni az összes falubélivel.  Kicsit bolondos volt, mert bármit kérdeztem, nem arra válaszolt (ez elég gáz volt már a végén). Dóri nagyon tetszett neki, örökbe is fogadta…

Ha valaki látta a Falu című filmet, akkor talán átmegy neki a feeling. A bácsi háza pont olyan volt, csak néhány buddhista kép,vadzsra, meg füstölő tartotta bennem a bizalmat. Kaptunk házi fehér ételeket (vajféleségek, szárított túró stb), ami magyarán szólva undorító volt.

 

Aztán megjelent még 2 bácsi - gondoltuk most már le kéne lépni. Hát nem úgy van, ők nem mennek, nem visznek el. Ez a viselkedés itt alap: a szívatás, várakoztatás afféle divat mongoléknál.

Hej de vicces, azért mégis mennek. Na jóvany menjünk már, nya. Rövidre fogva, megálltunk az egyik bácsi szülőhelyénél, ahol meghalt az apja, a kedvenc folyónál,egy barlangnál, meg egy obónál. Aki nem tudja, hogy mi a az az obó, annak elmondom: szakrális erővel bíró kőhalom, ahová tárgyakat (ruha, kő, étel) helyeznek az utazók (Nagy Kriszta, nem felejtettelek el!!).

Tanúi lehettünk szinkretikus ”sámán” szertartásnak is, amikor áldozatot mutattak be a szellemeknek. A bácsik is abba a kolostorba mentek, ahová mi, úgyhogy ez egyfajta zarándoklat volt nekik. Tudományos szempontból is sok fontos dolgot figyelhettem meg, pl.: levette a cipőjét és a fűben járkált, hogy magába szívja a hely energiáját (még azt is tudta angolul hogy csakra, meg aura). Elmondása szerint a buddhista szertartáson fentről jön az erő, itt a lábán keresztül. Nagyon érdekes volt.

Utána megérkeztünk a szállásra a kis anyóhoz (kb 110 cm a néni), Dzidzsig imé (mongolul) nagyon aranyos volt velünk végig. Tüzet csiholtunk aztán a tetőgyűrűn keresztül figyeltük a villámlást, hallgattuk a tűz pattogását. Csak az éjszaka aktív khtonikus lényektől (a szakzsargonban a víz elemhez kapcsolódó élőlényeket, pl.: bogár, nyű, víziszellem nevezik így) tarthattunk, de végül nem ők támadtak meg.

kolesz2

Végül nem lett vége a világnak…

Ahogy itt vagyunk kint, egészen máshogyan telik az idő. Míg otthon dolgoztam, és tanultam egyszerre, itt most csak a semmittevés megy. Sokszor érzem úgy, hogy haszontalan vagyok. A filologikus életszemléletet pedig még nem egészen tudtam elsajátítani… bár az is egy jó szint, ha az ember a könyvekre izgul és kielégítő program számára, ha egy könyvtárban van egész nap. Lehet, hogy nekem merev a gondolkodásom, de majd idővel biztosan formálódik a hozzáállásom. Kicsit egysíkú az ittlét, néha az a nap csúcspontja, hogy eszünk…

Kicsit vissza a valóságba:

A papírokat még nem szereztük meg, de most nem is foglalkozunk vele igazán. Én most nem tudtam elmenni a fight-ra, mert elrontottam a hasam. Mindenféle kaját összeettem, főleg a hajlmag, egy zsíros, édes tejétel ártott meg, no meg a néhány napos fokhagymakrémleves. Lelki okokat is kereshetnék, találtam is: elég, ha reggel kinyitom a szemem..

Az üres koleszban kedves laoszi szomszédokra leltünk, ami azért jó, mert mindig kapunk valami kaját ajándékba. Egy emeleten lakunk velük, először arra lettünk figyelmesek, hogy büdös van… ez főleg a közös konyhára igaz (az ablakot nem lehet kinyitni), ahol mindig főznek valamit. Már két éve itt vannak és még hármat maradnak. Valami bányászatot tanulnak (bezzeg mi filológusok leszünk, na!)

A dolog úgy kezdődött, hogy palacsintát akartunk sütni, de csak egy rossz, törött serpenyőnk volt – kölcsönkértük az övékét. Itt az edénynek mind vastag alapúak, így külön művészet megtanulni bennük sütni (Dórinak sikerült). Viszonzásul küldtünk nekik palacsintát. Ők pedig rizses, disznóbőrös ételt adtak, amit valami saláta-félébe kellett hajtogatni, majd belemártani mogyorós szójaszószba.

Egy albumot is feltöltök majd az ismert közösségi oldalra, hogy legalább a vizuális élmény meglegyen.

Ez a hét elég laza, voltunk shoppingolni is, és amit nem gondoltam volna, itt Mongóliában végre a férfi ruhák az olcsóbak és a női cuccok a drágábbak. Bár átszámítva hasonló árban vannak, mint otthon, a piacon még egész olcsón meg lehet kapni őket

1 farmer 100000 pénz, a piacon 30000. Egy forint 6 pénz, lehet számolni.

Gondoltam, hogy meg fogok változni egy kicsit, de azt nem hogy majd plázába fogok járni…

Még egy dolog van, amit nem értünk: mindenki mindig megy valahova, senki sem dolgozik, azonban jobbnál jobb ruhákban jár. Honnan van pénzük??

Elvileg a mai program: kitakarítom a szobát…

Az ügyintézés menete lassan haladt, most már van HIV teszt (negatív), fotó, pénz meg minden. Ezután a bevándorlási hivatalba kellett menni, onnan elküldtek, hogy nem!, még van papír, ami kell a kártyához!!

orsin szóh dzovsórol, azaz residental permission.

De nem ilyen egyszerű, mert van ideiglenes (temporary) és állandó (permanent). Elvileg egy gyönyörűséges rózsaszínű kis kártyáért futkosunk ennyit…Dóri azzal nyugtat, hogy legalább nekünk magyaroknak nem kell kifizetni a 70-90 ezer tugrikos díjat a magyar-mongol államközi szerződés miatt. Csak akkor azt mondja meg valaki, hogy miért zárták be az itteni magyar nagykövetséget?

Vissza a központba, onnan elmentünk a bagsín bajrba, a tanári épületbe (leginkább lakásra hasonlít), ott kaptunk még egy papírt. Ez plusz valami 2000 pénz, a forma nyomtatvány is valami hasonló volt. Tehát ahogy írtam, mindenért fizetni kell, járkálni (sokszor feleslegesen), és várni.  Szerintem ezt mindig helyben találják ki, és aztán utána abból vacsoráznak.

Ami a legfontosabb: Mongóliában semmit sem szabad komolyan venni. Ezt a velős tanítást egyik tanárunk fogalmazta meg (ezúton is köszönjük!), mi pedig kiegészítettük: itt senki nem tud semmit. Valaki azt mondta, hogy kell ideiglenes tartózkodási engedély, erre kaptunk egy pecsétet az útlevelünkbe, amitől számítva kb. két héten belül kell elintézni az állandót. Tehát akkor hol is van az ideiglenes? Sztem nincs is olyan.

Másik kedvencem: majd a bagsín bajr-ban elmondják, hogy mi kell:

 A pont: az irodista nő azt mondta, hogy csak az az egy papír kell, amit adott.

B pont: még fizetni is kellett érte.

C pont: amikor ma visszamentünk a város végén, a reptér mellet lévő bevándorlási hivatalba, ott kegyesen elmondták, hogy mi mindent nagyon jól csinálunk, de még 2 papír kell, amit az egyetemen kell elintézni (onnan küldtek minket ide) és majd az egyik tanárt kell elküldeni intézkedni…

AKKOR MOST MI KELL???

Elbuszoztunk a világ végére, agyonnyomtak (közben a helyi dáridó szól), oda-vissza 800 pénzt fizettünk.

 Agresszív, vörös színű és leginkább purcanós szellentés hangú kabócák garmadáján verekedtük keresztül magunkat, hogy eljussunk az isteni bureau-ba, a szentbeszédet meghallgatni (persze csak sorszámmal, és amikor mi kerültünk sorra, még 10 percet beszélt az ügyintéző valami amcsi-mongol párral, pedig látta, hogy ott vagyunk és kiírta a számot a gép).

Visszaérve az egyetemre, zárt ajtókat találtunk, így beültünk az egyik kedvenc helyünkre, az olcsó és vega Loving Hut-ba. Előző napi ügyintézésünknek is ez lett a végcélja Emesével, meg egy ausztrál sráccal, akivel végig angolul dumáltam és végre volt good oppurtunity to evolve my English and get some information. Most más úton közelítettük meg az északi éttermet (mert ez valami franchise féle itt). Útközben minden helyi az eget bámulta, mire megkérdeztem egy bácsiit, hogy mégis jászn bé? (mi a franc van). Erre mutogatta az eget, meg hogy fent van a Hold… tényleg látszódott egy icipici karéj a világoskék égen. Hogy mi ezen olyan nagy szám, azt máig sem tudom. Főleg az érdekelne, hogy hogyhogy kijött mindenki a boltból és az eget bámulta. Öreg, és fiatal, férfi, nő egyaránt. Még a babák is. Be van építve egy chip az agyukba, hogy ha látszik a Hold világosban, akkor rögtön észreveszik?!  És a sok öreg meg pláne hogy szúrta ki… gyerekek, itt most mi a szar van?? Tele lett az utca emberekkel, és mindenki hüledezett. Mi meg azt gondoltuk: na ne már, tényleg itt a világvége??

A szállás

Gertee

Azaz otthon. Itt vagyunk a koleszban, itt fogunk lakni fél évig..

Első élményünk a taxizás után máris az ügyintézés volt, mivel itt Mongóliában minden bonyolult, máshol van, és fizetni kell érte. A helyiek kolijába akartunk bemenni, de aztán egy mongol csaj segített és elmondta, hogy a mi épületünk márpedig nem ez. Utána felfedeztük a fakóbb épületben a gdaad ojitní bajr-t (direkt nem jól írom át, tessék, kövezzetek meg!). Itt a menedzserrel is beszéltem, aki elég ordenáré egy nő (bár állítólag jobb, mint az előző). Ő vezeti a koleszt, és leginkább Szörnyella de Frace, Amy Winehouse (R.I.P.), és Lady Gaga egyesül benne.  Mondta, hogy kell egy kontaktszemély, aki igazol, mert amúgy valami 50 dollár egy nap - mindegy csak legyen ingyen, ha már fizeti a mongol állam! Ezért visszamentem a csajhoz, aki eltűnt 10 percre, de aztán előkerült. Elkísért az egyetemre, s közben kiderült, hogy fizikát tanít, fél évet volt Indiában részképzésen és Amy-nek hívják (angolosítva persze).

Ezután találkoztam Bat-Ireedüi-el, a helyi atyaúristennel. Nagyon kedves ember és hellyel, ásványvízzel kínált. Mondtam, hogy segítség kell, egy kontaktszemély, aki segít az ügyintézésben. Ganbold lesz az, róla többet még nem tudok írni (sose láttam, csak tudom, hogy valami fejes, és egy könyvét vettük-melyben magyar versek, pl.: „Orsolya pinája” van lefordítva mongolra).

Beszéltem vele telefonon (Bat-Ireedüi-é a készülék), majd kitaláltuk, hogy a Teleki Kriszta, aki most itt van, ő majd segít. Nehéz visszaadni a személyeket, akik történetünk szereplői, mivel jelen esetben semmilyen audiovizuális élmény nem érthető meg a mélyebb lélektani háttér meglobogtatása, és a közös élmények nélkül. Kriszta sokat segített (és segít most is), de végül kisült, hogy nem ő, hanem Emese lesz a mentorunk, aki szerez nekünk szobát és intézkedik. (Mire kisült, hogy nem jön a Kriszta, 1 órát vártunk, állítólag ez kevésnek számít...)

Első ránézésre elég lepukkant szobát kaptunk, 2 hálószoba, az enyémben 3 ágy. Az egyiket épp kivitték, amikor darabokra hullott szét… s ebben a pillanatban lépett be az otthoni mandzsu tanár, Olivér. Volt nagy röhögés, csak a menedzser nézett belassulva, hogy most akkor mi van? Net van, de lassú, a wc rossz, de működik; zuhany nincs csak közös (Emese szobájában van…), az ajtót meg be kell rúgni. Ja, és egy szívecske van az ajtó fölé rajzolva…

Utána ügyintézés Emesével az egyetemen: fotó (1%, gondolom az arány?), 200 0 pénz, papírok, útlevélmásolat, friss HIV teszt (asszem mindent felsoroltam). Utána vissza a koleszba. Útközben Emese megmutatta hol lehet tesztet csináltatni (Úristen, 5 éve negatív volt, de lehet hogy azóta elkaptam?), aztán kajáltunk. A mongol konyha jó felüdülés volt a kínai után, egyszerűsége szinte leírhatatlan. A két „alap” ételt ettük, a bódzot és a hósórt (előbbi főtt, utóbbi sült marhahúsos tészta). Hozzá szűté cajt, azaz sós vajas teát ittunk.

 (Szandi, azaz Kelly megmaradt amerikainak és a kávét választotta).

Délután további ügyintézések, nagybevásárlás a hüpermarketben és vacsora.

Úgy érzem, a java csak most kezdődik……

Ulánbátor felé

Ulánbátor felé

Dzamín Údban csak az esti fél 10kor induló vonatra kaptunk jegyet, így sok időnk maradt átvenni a mongol attitűdöt. Fél óra múlva már ők néztek ránk hitetlenkedve, amikor csomagjainkkal a földön fekve, törökülésben ülve majszoltuk az echte mongol kaját, a fenyőmagot, szárított túrót és a bódzot. Később néhány helyi odajött hozzánk (nehezen tudják elképzelni, hogy nyugati ember beszéli a nyelvüket), és összehaverkodtunk. Volt egy csávó, aki nagyon nyomult és közvetlenségével kissé meg is rémített. Elhívott minket a jurtájába majd UB-ban, meg hogy a Dóri vezesse az autóját, és főz nekünk meg minden… később elkísért a közeli üzletekbe, ahol vettem még kaját. Itt is mindenkinek bemutatott, ami kissé fura volt a számomra. De mindenkinek volt néhány kedves szava hozzám.

A vonaton már a szokásos feeling: mindenki tolakszik, csomagokat hurcibál (még mindig serceg a szkoccs!). A mi kabinunkba is bebaszták a saját cuccaikat, így aztán alig fértünk el. Egy mongol gyerek is velünk aludt (4 ágyas minden kabin), aki kb. 15nek nézett ki, de mint kiderült, 20éves volt. Nir: Mönh, basz Mönhbajar (ez mongolul volt!). Később rájöttünk, hogy kb. vagy mindenki fiatalabb a koránál, vagy kövér. Valami rajzolómenedzser a csávó, vagy mi. Anyanyelvén kívül angolul, oroszul, japánul és koreaiul is beszél, tehát tényleg nagy szám. A mongolok amúgy is imádják a menedzser szót használni, így most sem lepődtünk meg.. aztán bejött az unokahúga is, egy egész szép lány, aki viszont csak mongolul beszélt. Elég visszahúzódó volt, de azért vele is elboldogultunk.

Mönh Mongol nevet is adott nekünk, az enyém a bátyja neve, azaz Anh lett (kiejtés szerint írom a mongolt). Azt jelenti, hogy első. Hosszabb változata az Anhbajar, azaz első boldogság/ünnep. Szandi a Szar(a), azaz Hold, Dóri pedig a Nar(a), azaz Nap nevet kapta. Szerintem flash, nem?

Bejött a vonatos ujcsligcs, kiszolgágó-néni féle, aki közölte, hogy az előtte alattomosan szétosztott és frissnek tűnő lepedő+huzat csomag igazából fizetős, 1500 pénz. Szandinak még volt annyi lélekjelenléte, hogy nem bontotta ki a csomagot, így ő jól járt. Mi meg leszámoltuk a zsét… Jaaj már megint csak a pénzre mennek!!

Mi is elneveztük a kis mongolt és az Ákos nevet kapta, mely köztudottan fehér sólymot jelent (ugye, Babbi néni?). Sokat beszélgettünk, még klasszikus mongolul is írtam neki, amin ő nagyon elcsodálkozott (ugyanis ő nem tud). Aztán lett csak fucked up situation, amikor bejött kedves barátunk, Danbold (néha Gombold!-nak hívtuk), akivel összeismerkedtünk az állomáson. Hozta a szar mongol vodkát, és én feláldoztam magam. Mondtam: bid jadarsan, azaz fáradtak vagyunk, és csak én iszom. Végül ő is ivott velem, bár ő teletöltötte magának a kávéspoharat…valszeg alkesz és kissé bolond is volt a csávó, mert ráfeküdt Szandira, és még a fajtájabeliek (Mönh, meg a kiscsaj) is kirohantak, szinte észrevétlenül. Aztán egész vonatúton attól féltünk, hogy mikor jön megint a rém… az ajtót meg nem tudtuk bezárni, mert a rajzmenedzser kiment pókerezni a szüleihez. Néhány bogár és a sok ágynemű között lamentálva figyeltem a narancssárga félholdat, és arra gondoltam, hogy most akkor otthon vagyok?