No comment

„Mert mindenben az értelmet, a dolgok szabályszerű alakulását figyeljétek. Kövessétek a kijelölt utat az életbe vetett mély bizalommal, azzal a megkülönböztető képességgel, melynek segítségével az Út megmutatja nektek a jelenségvilág valódi természetét.

Tulajdonképpen minden érzés valamilyen kapcsolat megfigyelő és megfigyelt között. Mi sem természetesebb hát, mint hogy ezek a kapcsolatok konkrét jelenvalóként tűnnek fel életünkben. A létrejött rezgés, mivel hatással van ránk (belőlünk indult ki), rögtön lehetőséget ad a hétköznapi tudat számára, hogy bizonyos címkékkel tüntesse fel azokat (melyek valójában üresek, csak az egyénből kiváltott rezgés tölti fel őket pozitív/negatív tartammal). Így valósul meg a szenvedés/boldogság életünkben.

A szenvedélynek, haragnak nevezett erős hullámok is segítségünkre lehetnek, mivel kiemelik az adott helyzet fontosságát (akár előző életekben elkövetett cselekedetek lenyomatai is lehetnek).  Az adott rezgés intenzitása akár a leendő boldogság jele is lehet, ami akkor következik be, amikor már megszűnt a negatív lenyomat hatása, vagy a pozitív érzések, cselekedetek következtében feloldódott a feszültség. Ez lehet a dohányzásról leszokás, egy családtaggal való kibékülés, vagy a szerelmesek egyesülése. Minden feszültség arra vár, hogy levezessék, hogy létrejöjjön a Feloldódás, mely a hétköznapi tudat által sugallt Dualitás átalakítása tiszta energiává, Egységgé.

Ha felismerjük, hogy tudatunk „címkéi” édesítik/keserítik meg mindennapjainkat, rögtön motivációt meríthetünk ebből a tapasztalatból. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy mániákus „boldogság-hajhászókká” kell válnunk - éppen ellenkezőleg. Minden jelenséget, eseményt vizsgáljunk meg először „kívülről”, lássuk tisztán a rezgést, amely negatívan tünteti fel az adott dolgot számunkra. Ezután tudunk változtatni hozzáállásunkon, aminek következtében az esemény is megváltozik, mivel már másmilyen rezgéssel viszonyulunk hozzá. Az erőlködés mit sem segít, próbáljuk meg inkább „kísérletnek”, vagy „kutatásnak” felfogni mindezt. Nincsenek jó, vagy rossz megoldások: cselekvés és nem cselekvés van csupán. A művelet közben megtapasztalt szenvedés, vagy erőfeszítés a bölcsesség kifejlődésének legnyilvánvalóbb jele.  A megértés csupán akarat kérdése, nem pedig kiváltságos helyzet, azonban mindenki a saját tudatszintjének megfelelő eszközökkel játssza az Életnek nevezett játékot.”

 

Szeretlek Titeket!  ;-)

 

Most betegen fekszem az ágyban, elrontottam a hasamat a tegnapi bulin a vietnámi tanítványaimmal. A kaják finomak voltak, de a sörözés közben feladott tintahal lehetett a hibás. Ezt ugyanis az egy szál elektromos sütőlapon, minden edény nélkül sütöttük meg, nem számolva a higiéniai következményekkel. Az egy dolog, hogy k*va büdös volt (még a vietnámiaknak is), de a kollégiumi konyha ki tudja, hány éves élettapasztalata is belesült szegénykébe…

Jövő héten megyünk Mozart Requiemre, aztán meg lassan már tényleg eljutunk az Energii töwnek (ide járnak töltődni a mongolok) nevezett régi Nyingmapa kolostorba (ami az ország másik végében van).

Ma meleg volt, -9°C. Hó borítja az egész várost, sőt, merem állítani, az egész országot is. A tanórák mit sem vesztettek a megszokott színvonalból, néha be is járunk. Kaptam egy új takarót a manager-től, így már nem is nagyon fázom.  Voltunk egy nagyon szép kolostorban, ahol 3 órás szertartást ültünk végig, nagyon szép volt. Közben véletlenül a darabokra osztott áldozati sütemény (gtor-ma) felét megettem, mire egy idős láma meg néhány mongol nevetve mutatta, hogy azt a testre kell dörzsölni a betegségeket gyógyítandó… hoppá… de finom volt. Beszéltünk a kolostorvezető apáttal, és következő alkalommal interjút is készítünk vele és bemutatót erről a gyönyörű helyről. Láttunk megfagyott kutyatetemet is (reméltük, hogy nem azt vettük meg szertartás után a piacon), meg véletlenül épp átöltöző mongol lányokat egy házban (azt hittem, hogy ott van a kolostor bejárata).

Ez egy nagyon jó félév, sok tapasztalatot hoz, hosszú távon főleg hasznos lesz. De szeretném tudatni az otthoniakkal, hogy hiányoztok és szeretnélek már látni Titeket. Az ember emocionális lény, így itt az ilyen dolgoknak is helye van - nincs apelláta!

 

Puszi