Beijing

Beijing

Még nem ettünk Beijing kaoya-t, azaz pekingi kacsát.

Előző nap néhány órás alvás után ismét nem hagyott minket nyugodni a felfedező láz és kiszabadultunk a nagyvárosba, ami büdös, koszos és nagyon hatalmas. Találkoztunk a Csomag Shirley-vel, aki elkalauzolt minket a pályaudvarra, ahol megnéztük, hogy mennyibe is kerül a vonatjegy Mongóliába (a személy neve maradjon titokban, a google fordító ezt adta ki, amikor beírtuk hanzu-vel). Vele jól elbeszélgettem mongolul is (gyönyörűen beszél), csak olyan fáradt voltam, hogy kértem, váltsunk át angolra. Így egy csomó mindent megtudtam róla és Kínáról. Pl.: nekik is sokat kell várni az orvosnál. (?!) A vonatozás nem egy egyszerű eset ám, mert ha nemzetközi jegyet vesz az ember (hogy egyből eljusson Ulánbátorba),  akkor az sokkal drágább, mintha a határon átszállna az ember és onnan menne tovább a helyi vonattal (a határátkelés néhány óra).

Mielőtt azonban a pályaudvarra értünk volna, össze-vissza kalauzolt minket és számos épületbe bementünk (nem tudom, miért). Végül aztán nem vettünk jegyet, mert úgy voltunk vele, hogy az ajánlatot előbb meg kell vitatnunk. Ezért ma vesszük meg a jegyet (éjjel fél egy van) az egyik tanárunk segítségével, aki szintén Kínában tartózkodik tanulmányúton.

A találkozás után bementünk egy közeli szállodába, ahol van wi-fi és ott próbáltunk szerencsét az internettel. Végül szerencsésen bejött az ismert internetes közösségi oldal (ami amúgy alapból Kínában nem jön be), és egy üveg sör elfogyasztása után szerencsésen hazajutottunk a szobánkba, ahol aztán egy jót aludtunk.

Másnap ismét városnézés. Mao maozóulemát (LOL) lekéstük, program: a Tienanmen tér, valami nagy park a Tiltott város mellett, Nemzeti Múzeum és közben ebédünk egy echte kínai étteremben. Én mogyorós csirkét ettem rizzsel, a többiek gyümölcssalátát, mely barackból, dinnyéből, uborkából és paradicsomból állt… Délután találkozás Matyival (a tanárunk), majd egy igazi kínai vacsora elfogyasztása egy muszlim étteremben. Ez az elnevezés kb. arra utal, hogy jobb minőségű kaját szolgálnak föl. Én nem mertem húst enni, (mivel olyan sok volt az utcán a kutya és épp ütögették őket, amit azért csinálnak, mielőtt levágják az adott állatot, hogy édesebb legyen a húsa), ezért tojásos tésztát kértem. Erre mindenkinek kihozták az adott kaját hús nélkül… kicsit csúnyán néztek rám a többiek.

Este szokásos helyünkön sör és mellette az internet használata, Matyi megmutatta a képeit a terepmunkáról és aztán jövünk haza lefeküdni, a többiek már alszanak, én meg még nem tudok.

Most utolértem magam végre. Remélem, fel tudom majd tölteni az anyagot a blogra és el tudjátok olvasni. Kiütött rajtam a depresszió, most eléggé szomorú vagyok. Hiányoztok!!